[Magveto] 2007. 10. 18.

[magveto at www.communio.hu]

2Tim 4,9-17a
Zs 144
Lk 10,1-9

Ki az, aki, ha Pál apostol nevét hallja, hétköznapi dolgokra gondol? Inkább látjuk neve hallatán igehirdetésének gyümölcsét, az evangélium hatékony terjedését. Hogyan férhet össze a tépelődés emberi dolgokon, a csipp-csupp ügyek közelsége Isten szeretetének határozottságával? Mégis Pált láthatóan rosszul érinti, hogy többen elmentek mellőle, hogy volt, aki igaztalanul akadályokat gördített munkája elé, és még a troászi Karpusznál hagyott köpenyére is gondja van, pedig hát Isten országához képest az igazán nem nagy dolog. 

Ne higgyük, hogy Pál apostol hithirdetése csak a régi időkben volt lehetséges, és hogy evangelizálása elérhetetlen „magasságokban” van a mi életünkhöz képest. Ne rázzuk le magunkról a feladatot, hogy erre nem vagyunk képesek: meg kell küzdenünk a hétköznapokat önmagunkkal, közvetlen környezetünkkel, és hirdetnünk kell az evangéliumot ott, ahol vagyunk, úgy ahogy vagyunk. 

Nem egyedül megyünk a farkasok közé. Nem, mint bárányt, hanem, mint bárányokat küldenek minket. Merjünk számítani egymásra, és bízzunk Őbenne, aki küld minket. Ha másért nem, azért, mert Ő megbízik bennünk. 

- Marian -