[Magveto] 2007. 10. 19.

[magveto at www.communio.hu]

Október 19.

,,Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól.” Lk. 12, 2

Az Emberfia Lukács evangéliuma 12. fejezetében a képmutatásra hívja fel 
a figyelmet. És ahogy az lenni szokott, ezt is a farizeusok bűnének 
állítja be. A hatalmon lévők 2000 évvel ezelőtt egy távoli országban 
képmutatók voltak, vonjuk le következtetésünket. De egyúttal jogosan 
feltesszük a kérdést: vajon csak 2000 évvel ezelőtt voltak képmutatók, a 
távoli Izraelben?

,,Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól.” Lk. 12, 2

A farizeusok, a hatalom birtokosainak a kovásza a Názáreti szerint a 
képmutatás. Kemény szavak ezek, ugyan ki értheti? Ezek szerint a vezető 
értelmiségiek életének a kovásza, az összetartó ereje nem más, mint a 
képmutatás. Vagyis amit általában tesznek, főleg amit mondanak. teljesen 
ellentétben áll azzal, amit gondolnak, és amit a háttérben 
végrehajtanak. Az Emberfia határozottan állítja kora vezető 
értelmiségéről, hogy képmutatók. Ezért magára vonja az uralkodó elit 
haragját és halálos ítéletét. Pedig nem lázítja a tömeget, nem szítja az 
ellentéteket, csak egyszerűen kijelenti észrevételeit, és jelzi, hogy 
tisztában van a dolgokkal. A végtelenül tiszta ismeret határtalan 
haragot gerjeszt. A hatalmasok képmutatók…

,,Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól.” Lk. 12, 2

Ha jobban megvizsgáljuk saját korunkat, a fent elemzett gondolat 
hatványozottan fellelhető, tovagyűrűzik téren és időn. Korunk vezető 
politikusai, gondolkodó értelmiségei szintén képmutatók, és nagyon 
irritálja őket, ha ezt a dolgot a nevén nevezik. Újságírók, akiket a 
miniszterelnöki hivatal készít fel (mivel az egyetem erre annak idején 
nem volt képes), csak úgy ontják magukból a hangzatos és magasztaló 
írásokat. Az emberekkel el akarják hitetni – rengeteg pénz segítségével 
–, hogy jól élnek, miközben az emberek tudják, hogy napról napra 
tengődnek csupán. El akarják hitetni az emberekkel, hogy szabadok, 
miközben az emberek tudják a legjobban, hogy modern rabszolgaként, 
hatalmas adósság-csapdákban élnek és sorsuk reménytelen. És itt 
kapcsolódnak be a képmutatás újabb és újabb erői, beleértve televíziót 
és rádiót, amelyek annyira átmossák végül az emberek agyát, hogy lassan 
valóban elhiszik azt, hogy a rossz az tulajdonképpen jó, a szegény 
valójában gazdag, a rabszolgasors pedig szabad emberi lét. Így nemcsak a 
profithajszoló erők képmutatók, hanem az áldozatok tízezrei is, akik el 
akarják – elsősorban önmagukkal – hitetni, hogy nem az a valós, amit 
látnak és érzékelnek, hanem amit hallanak és olvasnak. A képmutatás 
virágkorát éljük.
A kereszténység ebben a képmutatás-korban egyre tehetetlenebb. A mammon, 
vagyis a képmutatás annyira behálózta hétköznapjainkat, hogy alig tűnik 
fel. A cselekedetek eltávolodtak a szavaktól, a szavak pedig nem fedik a 
gondolatokat. Ezért eltávolodik a figyelem központjából Isten képmása 
szakrális életterével, és helyébe kerül a termelő és fogyasztó idióta, 
aki semmibe veszi környezetét, és egy célja van csupán: hogy minél 
többet felhalmozzon, és minél többet birtokoljon (közben egyre 
kevesebbet tud). A közösségi felelősség helyét elfoglalja az 
öngondoskodás ábrándja. Aki pedig ebben az embertelen létharcban alul 
marad, az elvész. Vae victis! Jaj a legyőzötteknek! Hazudj, rabolj, légy 
képmutató, tipord el a másikat, csapd be a fél világot, rombold le az 
ember természetes környezetét, semmisítsd meg a hagyományos értékeket. 
Csak így tudsz fennmaradni, csak így tudsz gyűjteni, csak így tudsz 
halmozni. Csak így tudsz olyan lénnyé válni, amely eléggé modern és 
korlátolt ahhoz, hogy vakon és süketen haladjon el az emberiséget egyre 
jobban veszélyeztető létkérdések mellett. A paradoxon abban áll, hogy 
mindaz, ami ezt a folyamatot megfordíthatná,avíttnak, korlátoltnak és 
értelmetlennek van elkönyvelve. Mondhatjuk úgy is: aki nem képmutató, az 
elvész.
A lényeg láthatatlan, ahogy Saint Exupéry is említi A kis hercegben, 
ebben a képmutató világban hatványozottan láthatatlan... Számos 
gondolkodó, közgazdász, ökológus, filozófus kongatja a vészharangot. Az 
emberiség válaszút elé érkezett, de akkora a médiaricsaj és a 
programozott propaganda, hogy kevesen veszik észre a zsákutcát jelző 
táblát. A nagy hangzavarban egyre fáradtabbak és kiábrándultabbak Isten 
teremtményei, az emberek. Azok az emberek, akik mindezt 
megváltoztathatnák. A lopást, butítást, csalást értékként feltüntető 
társadalomban egyre több a depressziós, életunt, pszichikailag sérült 
ember. Az aggodalom a holnapért általános társadalmi jelenség. Lukács 
12. fejezetének sorai valósággal zavarják a modern embert, mint ahogy 
annak idején zavarták a farizeusokat. Nem kell ilyesmi. Fölösleges, mert 
nem hasznos. Fölösleges, mert nem modern. Fölösleges, mert nem áll 
összefüggésben a bűn struktúráival. Nem az isteni szó kell, hanem 
Goebbels doktor propagandája. Nem nyugalom kell, hanem globalizált 
népbutítás és profit, profit, profit. A létrontásba süllyedt emberek 
tömegei ezért keresik mindazt, ami bebizonyítja számukra, hogy a 
képmutatás jó: színjátékuk normális magatartás. A valóságshow-k, a 
hollywoodi termékek, a virtuális navigálások, a ki- és betelefonáló 
műsorok, a reklámok szünet nélküli áramlása mind-mind megnyugtatják a 
tömeget napi szerepjátszásában. Ezek ugyanis meghamisítják a 
történelmet, megfosztják az embereket az aktív gondolkodástól, és 
romboló mítoszokat ültetnek az agyakba. A képmutatásokon túl viszont az 
az igazság, hogy még soha az emberiség történelmében nem volt ekkora 
különbség a szegények és gazdagok között, mint ma. A hatalmas gazdasági 
különbségek, a szegény országok folyamatos kizsákmányolása (beleértve a 
kelet-európai országokat is), a táplálék és az ivóvíz gyakori hiánya, az 
egyre nagyobb méreteket öltő munkanélküliség rohamosan növeli a 
társadalmak perifériájára szorult emberek tömegeit.
Isten az ember számára majdnem érthetetlen logikát közöl: az élet csak 
akkor ér valamit, ha nem megalkuvások sorozatával telítődik; ha nem 
emberi korlátok diadalmával van teli; ha nem a kapzsiság, hatalomvágy, 
féltékenység, bosszúvágy ördögi céljai vannak kitűzve az egyén 
zászlajára. A megváltás az élet és a feltámadás egésze. A megváltott, 
képmutatásoktól mentes lét már itt a földön kezdetét veszi.

Dr. Szakács Ferenc Sándor