[Magveto] 2005. 05. 17.

[Dozsa Istvan]

2005. május 17.

„Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” (Mk 9, 36)
A mai evangélium az emberi hatalomvágyra hívja fel a figyelmet. Kafarnaumba menet a tanítványok azon vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közülük. Ki a nagyobb, ki a hatalmasabb, ki a „kedvenc”, ki áll a többiek felett. A hatalomvágy a keresztény ember állandó kihívása. Nem lehet megszabadulni tőle. Minden korban és minden időben jelen volt és jelen van. Eltereli a figyelmet a kereszténység lényegéről.
A hatalomvágy Krisztusnak sem volt ismeretlen. A sátán őt is megkísérti. Az abszolút hatalmat ajánlja fel az Ember Fiának. Ugyanezt ajánlja fel minden egyes kereszténynek: uralkodj a másikon, alázd meg, tipord porba a többi embert. Pápák, papok, püspökök, hívek, szerzetesek kísértése ez – senki sem kivétel.
„Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” (Mk 9, 36)
A hatalomvágy előtt kevés kereszténynek sikerült bölcsnek maradnia. A történelem tele van a hatalomvágy negatív gyümölcseivel. A hatalom, a hatalmi visszaélések, a hatalom idealizálása és ideologizálása mélyen beégetődött az emberi történelem hasábjaira. Vér, halál és agresszió, kerékbetört emberi sorsok jelennek meg ott, ahol a kereszténység elvesztette lényegét és a hatalom vágya váltotta fel az evangéliumot. Elég, ha a keresztes háborúkra és a tébolyult középkori keresztény hatalmi harcokra gondolunk. De ne higgyük egyetlen percig sem, hogy ma mindez nem eleven. A hatalomvágynak számos keresztény áldozatául esik. Az értékek átértékelődnek: az álkereszténység maszkja alatt, számos esetben, a hatalom konzerválása válik a legfontosabb feladattá. Alázatosság és ima maszkja alatt a beteges és kicsinyes hatalmi harc válik számos vezető legfontosabb céljává. A hatalomvágy kísértése nem az evangéliumi múlté, nem a ködös jövőé, hanem a máé, a jelené. Állandó jelen jellemzi a sátán 
 egyik legkedvesebb vétkét, egyik legbiztosabb buktatóját. Nagyon kevesen tudnak ellenállni. Mindazok, akiknek ez nem sikerül, gyakran Isten nevével, az Ember Fiára hivatkozva ideologizálják hatalmi csörtetésüket.
„Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” (Mk 9, 36)
Krisztus megadja a választ: aki az első, az legyen az utolsó, így szolgálja Isten alkotását. A kereszténység csak erről szólhat. Nem lehet Isten neve alatt gyilkolni és hódítani, rabolni és erőszakolni. A hatalomvágy, még akkor is, ha isteni hivatással próbáljuk tisztára mosni, destruktív és káros, egyáltalán nem evangéliumi értékek hordozója.
Nem lehet evangéliumi értékekről beszélni ott, ahol a kereszténységet csak a magánkarrier építésére használják, ott, ahol az életstílus egészen más értékekről árulkodik. Akinek szeme van, lásson, akinek füle van, halljon - olvassuk a Szentírásban. A hatalomvágy negatív gyümölcsei számos sebet ejtettek a kereszténységen évszázadokon keresztül. Ez a folyamat korunkban tovább folytatódik. A tanítványok nem csak „Kafarnaumba menet”, hanem mind a mai napig sikeresen vitatkoznak azon, hogy ki a nagyobb közöttük. És hogy könnyebben eldönthessék, pénzt pénzre, hatalmat hatalomra, befolyást befolyásra halmoznak. Így gyakran válik a vallás és mindaz, amit az evangélium képvisel egyéni üzérkedések célpontjává.
A business kereszténység párhuzamosan él és fejlődik az evangéliumi értékekre épülő kereszténységgel. Épp úgy, mint 2000 évvel ezelőtt, elválaszthatatlanok egymástól. Jelenleg globalizált méreteket ölt, sőt új keresztes háborúkat készül megfogalmazni.

Szakács Ferenc Sándor