[Magveto] 2004. 09. 03.

[Dozsa Istvan]

1Kor 4,1-5
Zs 36
Lk 5,33-39

A mostani szentírási részek arcunkat - mint a szülő óvó tenyere a kisgyermek arcát - szelíden elfordítják a tükörről, amiben önmagunkat és a többieket nézzük. A tükör csal, a tükörben homályosan látunk, a tükör közé áll az élő kapcsolatoknak. 

Tekintetünk tehát elfordul a tükörtől, ha hagyjuk, és találkozik az Úr tekintetével: látjuk magunkat és környezetünket - most már az Ő szemében tükröződni. A Szeretet tekintetében látjuk magunkat és másokat. Már nem a körülményeket nézzük, nem azt, amit a világ nekünk mutatni akar, amit a világ velünk elhitetni akar - hanem az Igazságot szemléljük. 

Őbenne helyére kerülnek a dolgok: nem kerül új ruhából a régire folt, nem töltünk új bort a régi tömlőkbe, nem hisszük el, hogy a kapzsi és az álnok jár jobban, és nem arra hallgatunk, aki ilyen vagy olyan ítéletet mond rólunk. Az Úrra figyelünk.

- Marian -