[Magveto] 2004. 12. 03.

[Dozsa Istvan]

2004. december 3.

Iz 29,17-24
Zs 26
Mt 9,27-31

„Íme, még egy kevés kis idő…” 
Valóban! És mit számít az a kevéske idő, amikor a világmindenség vár minket utána, a végtelen szeretet… és mégis: milyen nehéz kivárni azt a kis időt. 

Dáviddal mondjuk, hiszen tudjuk: „Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől kellene félnem? Az Úr oltalmazza életemet: kitől kellene remegnem?” Amikor pedig körbevesznek minket a szorongató körülmények, ugyanúgy fölkiáltunk Dáviddal: “ Halld meg, Uram, szózatomat, amellyel hozzád kiáltok, könyörülj rajtam és hallgass meg engem! Rólad mondja a szívem: ,,Téged keres tekintetem!'' A te arcodat keresem, Uram! Ne fordítsd el tőlem arcodat (...)”

Mi vagyunk azok a vakok, akik nem látnak; talán mi vagyunk azok a vakok is, akik remélik, hogy Isten kegyelméből látni fognak. “Bízzál az Úrban!”

- Marian -