[Magveto] 2002. 12. 17.

[Dozsa Istvan]

2002. december 17.
Ter 49, 2. 8-10
Mt 1, 1-17

A Ter 49, 2. 8-10 Izrael szülötteit sorakoztatja fel, míg a Mt 1, 1-17 Krisztus nemzetségtábláját írja le. A két szöveg lényegileg kötődik egymáshoz. Az evangélium sorai visszamutatnak az Ószövetségben leírt nemzetségtáblára. Mi a lényege tulajdonképpen az egymás után felsorakoztatott neveknek és generációknak? Miért fontos az Ábrahámra való visszavezetés?
Az ember egy olyan társas lény, mely mélyen beleágyazódik történelmébe. Manapság is sokan kutatnak nemzetségtáblájuk után. Gyökerek nélkül az ember nagyon elhagyatott, egy porszem a levegőben. Ha az ember identitása megkérdőjeleződik, akkor krízisbe kerül.
Az evangélista Krisztus identitását bizonyítja. Dávidra és Ábrahámra, vagyis az Izrael legfontosabb vezetőire vezeti vissza és egyben előkészíti jövőbeli feladatára. A megtestesült Isten nem a történelem felett "lebeg", hanem konkrétan beleágyazódik az emberi időbe. Talán mondhatjuk úgy is: Isten eggyé válik az emberi történelemmel. Az ember megváltására siető Isten nem absztrakt módon érkezik, hanem beleépül az egymásután következő generációk sorába.
Ebben az evangéliumi részben nem az a fontos, hogy a generációk ténylegesen így következtek-e egymásután, vagy pontos-e a háromszor tizennégy generáció. A sorok leginkább arra akarják felhívni az olvasó figyelmét, hogy Isten hűséges az emberi történelemhez. A megváltás az immanens világban, az emberi történelem hasábjain zajlik le. Az Ószövetség és az Újszövetség összefonódik, és egy szövetséget képez.
A számos név és generáció szimbolikus töltetett hordoz magában. Üzenete az, hogy az ember élő gyökerekkel fonódik össze saját történelmével. A jelenhez való hűség a múltba ágyazódik be és a jövőbe mutat. A múlt ismerete megteremti az ember identitás tudatát, és a jelen realitásán keresztül a jövőt építi. Az ember a jövőbe tekint, és így nem érzi magát elveszve a jelen kaotikus rendszereiben. Erős identitástudattal rendelkező egyének könnyebben alkotnak a jelenben a jövő számára.
Az ember feladata az, hogy hűséges maradjon korához, történelméhez; ismerje a múltat és a jelent és legyen elképzelése a jövőre nézve. Amíg önmagát keresi, addig képtelen higgadtan érvelni és alkotni. Így legtöbbször olyan rendszerek rabjává válik, melyek arra törekszenek, hogy megtartsák az ismerethiány "boldogító" állapotában.

Szakács Ferenc Sándor