[Magveto] 2001. 05. 26.

[Babos Tamás]

ApCsel 18, 23-28

Jn 16, 23b-28

"Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot és
visszatérek az Atyához" (Jn 16,28)


Krisztus érdekesen "búcsúzik" a "világtól". Mintha le akarná rázni magáról a
"földi tartózkodást". ".itthagyom a világot".

Ha egy kissé körülnézünk a Jn 16-ban, világosan kitűnik, hogy az Emberfia a
"halálára" készül. Felfogja magárahagyatottságát. Mondhatnám úgy is, hogy
kibékül sorsával. Igaz, hogy még egyszer kifejezi szomorúságát: "Most
hisztek? Eljön az óra, s már itt is van, amikor szétszéledtek, ki-ki megy a
maga útjára, s magamra hagytok" (Jn 16, 32)

Minél inkább öntudatra ébred az ember, annál inkább magányossá válik. A
differenciált gondolkodás menthetetlenül "magányossá" teszi az embert. A
tények kitisztulnak, a világ bonyolultsága eltűnik, az ember önmagára ébred.
Ebből egyenesen következik, hogy a "társai elhagyják", hisz az
individualizáció útjára nem egyszerre lépünk. Jézus számára teljesen
világos, hogy apostolai el fogják hagyni. Az individualizált és magáramaradt
ember érzése tölti el. A magány azonban nem teher, hanem a beavatás kezdete.
A társas lény fél a magány érzésétől. Ez természetes. De mégis a magány az,
amelyben az egyén felfedezi önmagát és - paradox módon - megtanulja a
másokkal való kapcsolatot és kommunikációt értékelni. C. G. Jung
pszichológiájában hangsúlyozza, hogy senki sem tud minket megmenteni a
magány és az etikai döntés kínszenvedésétől. Úgy látszik, hogy ez az élet
egyik legnagyobb vizsgája. Akinek sikerül feldolgoznia magányát, annak nő az
önkontrollja és lehetősége nyílik társkapcsolatai átértelmezésére. Akinek ez
nem sikerül, az elmerül a szétszórtság, a magánytól való menekülés és az
önkontroll-hiány kaotikus útvesztőjében.

A magánytól való menekülés hatalmas feszültséget szül a mai világban. Ennek
a jelenségnek legkézzelfoghatóbb szindrómái az állandó aktivitás, a figyelem
szüntelen izgatása, a csendtől való félelem, a társkapcsolatok tömeges
csődje, az interperszonális kommunikáció haldoklása és a telekommunikáció
fellendülése, az elektronikus "idő-zavarók" (mobiltelefon, videojátékok)
nagyskálájú használata, stb. A szétszórtság növekedése viszont,
menthetetlenül, egy izgő-mozgó, összpontosításra képtelen egyéneknek a
halmazát szüli meg. A "világot" nem lehet "legyőzni", az értékeket és az
egyéni meggyőződéseket nem lehet hosszú távon megtartani. Ez teljesen
fölöslegessé válik. Televízió, show-műsorok, virtuális világok, filmek
gondoskodnak "szórakoztatásunkról", remekül kimossák az agyunkat és
"felmentenek" az egyéni gondolkodás és az egyéni döntések nehézségeitől.
Kész nyereség!

Krisztus "itthagyja" a világot; mondhatnám úgy is: "elege van az emberi
szétszórtságból, döntésképtelenségből, mások parancsainak a teljesítéséből.
Manapság azt is rá lehetne mondani: nem volt elég "életrevaló". Nem
hazudott, nem lopott és nem csalt eleget az "életrevalóság" maszkja alatt.

Elgondolkoztató képeket sugall az evangélium. Nagyon reális és időszerű
minden megjegyzése. Nem álszenteskedésre, nem önmagunk megtagadására, nem
döntésképtelenségre szólít fel, hanem annál inkább önmagunk vállalására,
egyéniségünk kibontakoztatására, értékeink és elveink
könnyen-fel-nem-adására.

"A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot".


Szakács Ferenc Sándor