[Magveto] 2001. 06. 12.

[Babos Tamás]

2Kor 1,18-22
Mt 5,13-16


"Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg?" (Mt
5,13)

Az evangélium szavaiban egy érdekes jézusi mondással találkozunk. A só
elveszítheti az ízét... Tehát a "só" nem biztos, hogy képes ízesíteni. Ha
nem képes többé ízesíteni, akkor ki kell dobni. Másra nem való. A dolgok,
meg kell feleljenek identitásuknak: a hegyre épült várost fölöslegesen
próbálja valaki elrejteni, hisz azért épült hegyre, hogy messziről
látszódjon; a világ azért van, hogy világítson, nem azért, hogy valaki véka
alá rejtse... A képek felsorakoztatása egy érdekes sorozatban foglalnak
helyet: a lényege az, hogy a keresztény embert vagy fel lehet ismerni
tetteiről, vagy egyáltalán nem nevezhető kereszténynek. Kereszténynek lenni
és közben ezt az identitást "véka alá rejteni", nem érdemes. Vagy világít
világosságunk az embereknek, vagy ízét vesztett sókká váltunk. Ez a mai
evangéliumból egészen egyszerűen kiderül. A keresztény nem tud önmagának
ellent mondani, mert akkor már nem keresztény többé: gyilkolni (akár Jézus
nevében is - van rá elég példa), hatalmaskodni mások felett, kizsákmányolni
a kiszolgáltatottakat, a "kiválasztottak" pöffeszkedésével és
fölényességével lenézni a "nem-kiválasztottak" tömegét - mindez nem
keresztényi magatartás. A "világosság" arra hívatott, hogy "világítson, a
keresztény ember pedig arra, hogy hirdesse a megváltott lét örömét. Éppen
ezért olyan kifejezések, hogy "keresztény uralkodó ház", "szent hadsereg",
"a kiválasztottak birodalma", "vallási hatalmasságok" nonsens (értelmetlen).
A címek, farizeusi "köpönyegek", tereken való köszönési kiváltságok, nem a
kereszténység velejárói. Ha komolyan vesszük ezt a logikát, akkor szomorúan
rá kell döbbenünk arra a valóságra, hogy számos "keresztény" nem is annyira
keresztény, hisz a fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.
Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg! - ez minden
keresztény íratlan életlogikája.
Segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne
hagyj senkit a sötétségben elmerülni... Ismerd meg, hódítsd meg világodat,
senki sem tiltja. De jaj Neked, ha magadnak tartod! Felelős vagy minden
emberért, aki Veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra
költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal,
amit magadnak  tartottál meg.
Szerintem ez a só íze, ez a világ világossága, ez a hegyre épült város
ereje. Ez a keresztény ember hívatása.

Szakács Ferenc Sándor