[Magveto] 2001. 04. 15.

[Dozsa Istvan]

2001. április 15.

 
Az emmauszi tanítványok Lk 24, 13-35.

                       "Mi viszont azt reméltük, hogy."


            Ez a találkozás gyógyulást hoz a Krisztus követés kudarca miatt depresszióba esett tanítványoknak. Gyógyít, kigyógyít a nagypéntek és a húsvét bennünket az illúzióinkból. Milyenekből:  "Mi viszont azt reméltük, hogy." mondják Jézusnak az övéi. Azt reméltük, hogy győztes csapatban játszunk. hogy érdemes otthagyni mindent, hogy legalább megvédi magát és minket is, hogy sikeresek leszünk Jézussal, hogy megváltja Izraelt a szolgaságból. Mi is azt reméltük, hogy tisztelni fognak bennünket, hogy áldozatunk, lemondásunk gyümölcsöt terem, hogy az Egyház erős lesz, hogy megússzuk a támadásokat, betegséget és ehelyett, csalódottság, rezignáció köztünk is. 

            Különbség van a hamis és az igazi remény között, amit ők vártak (el) és amit az Atya készített Jézusnak és az övéinek, hogy bemehessenek az Ő dicsőségébe. A Feltámadott ebben a találkozásban azt a reményt tárja elénk, amitől lángoló szívűekké válhatunk újra és újra. Szent Pál ezt így fogalmazza meg: "Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye". Hogyan gyógyít ki Jézus a hamis reményből? Társunkul szegődik, érdekli, hogy mi nyomja szívünket, és amit megosztunk vele, azt elmondja a kinyilatkoztatás fényében. "Ti oktalanok, milyen nehezen hiszitek mindazt, amit." Feltárja nekünk is, ami az Írásokban róla és rólunk szól. Később, amikor végre megnyílik a szemük, felismerik Őt, visszaemlékeznek, és akkor kiderül, hogy lángolt a szívük, amikor kifejtette az Írásokat. 

            Húsvét óta minden szomorúságunkkal, csüggedésünkkel, kudarc élményünkkel kisétálhatunk az emmauszi útra és megkérhetjük, jöjjön velünk. és engedjük meg neki, hogy meggyógyítson bennünket.

 Laci atya