[Napi e-vangelium] 2017-02-20

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Feb. 20., H, 00:10:00 CET


   2017. február 20. – Hétfő

   Amikor a színeváltozás  hegyéről Jézus  visszatért tanítványaihoz,  látta,
   hogy nagy tömeg tolong körülöttük,  és írástudók vitatkoznak velük.  Amint
   az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe  siettek
   és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok  velük?”
   Valaki a  tömegből így  felelt neki:  „Mester! Elhoztam  hozzád a  fiamat.
   Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti,
   földhöz vágja. Habzik  a szája,  fogait csikorgatja  és megmerevedik.  Már
   kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
   Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen  nemzedék! Meddig maradjak még  veletek?
   Meddig tűrjelek titeket?  Vezessétek hozzám a  gyermeket!” Erre  odavitték
   hozzá. Mihelyt a  gonosz lélek meglátta  Jézust, tüstént elkezdte  ide-oda
   rángatni a fiút,  az pedig a  földre zuhant, és  habzó szájjal  vonaglott.
   Jézus megkérdezte  a fiú  apját: „Mióta  szenved ebben  a bajban?”  Ő  azt
   felelte:  „Gyermekkora  óta.  A  gonosz  lélek  gyakran  tűzbe  és   vízbe
   taszította, hogy elpusztítsa.  Ha valamit  tehetsz, szánj  meg minket,  és
   segíts rajtunk!”  Jézus  így  felelt neki:  „Ha  valamit  tehetsz?  Minden
   lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek,
   Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
   Amikor Jézus  látta, hogy  egyre nagyobb  tömeg verődik  össze, ezekkel  a
   szavakkal parancsolt rá a  tisztátalan lélekre: „Te  néma és süket  lélek!
   Parancsolom neked, menj ki belőle, és  soha vissza ne térj belé!” Erre  (a
   gonosz lélek) összevissza  rángatta a  fiút, és  hangos kiáltással  kiment
   belőle. A  fiú  olyan  lett,  mint a  halott.  Többen  meg  is  jegyezték:
   „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét,  és felsegítette. A fiú  talpra
   állt. Amikor  azután  Jézus  hazaérkezett,  és  egymás  között  voltak,  a
   tanítványok megkérdezték: „Mi  miért nem tudtuk  kiűzni a gonosz  lelket?”
   Jézus így  felelt: „Ezt  a  fajtát semmi  mással  nem lehet  kiűzni,  csak
   imádsággal és böjtöléssel.”
   Mk 9,14-29

   Elmélkedés:

   Jézus ördögűző  képességével  néhány  csodás  eset  kapcsán  már  korábban
   megismerkedtünk. Isteni hatalmával parancsolt  az embert megszálló  gonosz
   léleknek és azok távoztak. A mai evangélium  is egy ilyen esetet ír le.  A
   történet sajátossága, hogy magát a csodát viszonylag hosszabb  előkészítés
   vezeti be. A helyzetet  az apa mondja el  a színeváltozás hegyéről  lejövő
   Jézusnak.  Részletesen  elmondja,  hogy   milyen  tünetei  vannak  a   fiú
   betegségének, illetve  azt  is,  hogy a  tanítványok  nem  voltak  képesek
   segíteni a  megszállott fiún.  A helyzet  megismerése után  Jézus  először
   saját tanítványainak és a jelenlévő  tömegnek a hitetlensége miatt  fejezi
   ki elégedetlenségét, majd pedig az apához szólva így bátorítja őt: „Minden
   lehetséges annak,  aki hisz!”  Természetesen  itt is  érezzük, hogy  ez  a
   felszólítás, buzdítás nem csak az apának szól, hanem a többi  jelenlévőnek
   is, beleértve a gyógyítani nem képes tanítványokat.
   A külső  cselekmények és  párbeszéd  hátterében világosan  felismerhető  a
   gonosz  törekvése  és  Jézus  szándéka,  amelyek  ellentétesek  egymással.
   Mindketten meg  akarják  mutatni hatalmukat,  erejüket  az emberen,  de  a
   gonosz a fiú vesztét, halálát akarja, Jézus viszont meg akarja őt menteni,
   meg akarja szabadítani a gonosz befolyásától és életet akar neki adni.
   Megváltó Jézus, szabadíts meg engem a gonosztól és te élj a szívemben!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, te  imádkoztál  tanítványaidért,  hogy mind  az  idők  végéig  egyek
   legyenek, amint te egy vagy  az Atyával és az  Atya veled. Nézz le,  Uram,
   részvéttel arra  a sok  szakadásra, mely  azok között  éktelenkedik,  akik
   tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te
   alapítottál kezdetben: szent, katolikus,  apostoli Egyházadba. Hogy  amint
   az égben egy  a szentek egysége,  idelenn is csak  egy legyen,  szentséges
   neved megvallásában és dicséretében.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170220.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról