[Napi e-vangelium] 2017-04-19

[Evangélium365]

   2017. április 19. – Szerda

   Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba  mentek,
   amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra  (két-három óra járásnyira)  fekszik.
   Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek
   és vitatkoztak,  egyszerre  maga  Jézus közeledett  feléjük,  és  hozzájuk
   szegődött. Ők azonban  nem ismerték  meg őt,  mert látásukban  akadályozva
   voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással
   útközben?” Erre szomorúan megálltak,  és egyikük, akit Kleofásnak  hívtak,
   ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben,  aki
   nem tudja, mi történt ott ezekben  a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért,  mi
   történt?”
   Azok ezt felelték:  „A názáreti Jézus  esete, aki szóban  és tettben  nagy
   hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink
   kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi
   azt reméltük, hogy ő váltja meg  Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek,  már
   három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart  bennünket.
   Hajnalban a  sírnál voltak,  de nem  találták ott  a holttestét.  Azzal  a
   hírrel  tértek  vissza,  hogy  angyalok  jelentek  meg  nekik,  akik   azt
   állították, hogy  él. Közülünk  néhányan el  is mentek  a sírhoz,  és  úgy
   találtak mindent,  ahogyan  az asszonyok  mondták,  őt magát  azonban  nem
   látták.”
   Jézus erre így szólt: „Ó,  ti oktalanok és késedelmes szívűek!  Képtelenek
   vagytok hinni abban, amit a  próféták jövendöltek! Hát nem ezeket  kellett
   elszenvednie a Messiásnak,  hogy bemehessen  dicsőségébe?” Azután  Mózesen
   kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta,  ami az írásokban őróla  szól.
   Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna
   menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik,  és
   lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor  asztalhoz
   ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és  odanyújtotta
   nekik. Erre megnyílt a szemük, és  fölismerték. De ő eltűnt előlük.  Akkor
   azt mondták egymásnak:  „Ugye lángolt a  szívünk, amikor útközben  beszélt
   hozzánk, és kifejtette az  írásokat?” Még abban az  órában útra keltek  és
   visszatértek  Jeruzsálembe.  Ott  egybegyűlve  találták  a  tizenegyet  és
   társaikat.  Azok  ezzel  fogadták  őket:  „Valóban  feltámadt  az  Úr,  és
   megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan
   ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
   Lk 24,13-35

   Elmélkedés:

   A feltámadt Krisztus húsvéti megjelenései közül az egyik legrészletesebben
   leírt eset  az  emmauszi tanítványokkal  való  találkozás, amelyet  a  mai
   evangéliumban olvasunk. Jézus kereszthalálát követően reményvesztetten  és
   csalódottan  indulnak  Jeruzsálemből  a  közeli  faluba,  Emmauszba,  ahol
   laktak. Csalódottságuk  okát ők  maguk mondják  el a  hozzájuk  csatlakozó
   személynek: az  események  nem  úgy  alakultak  a  Mesterrel,  ahogyan  ők
   elképzelték. Az  illetőt  idegennek  nézik,  nem  is  sejtik,  hogy  Jézus
   csatlakozott hozzájuk. Útközben ugyan lángoló szívvel hallgatják az idegen
   szavait, amely a  szenvedő messiásról szóló  jövendölések magyarázata,  de
   nem  ismerik  fel,  hogy  az  Úr  tanítja  őket.  A  kenyértörés   sajátos
   cselekedete fordulópontot hoz  a történetbe.  Ekkor nyílik  meg szemük  és
   ismerik fel Jézust,  aki azonban  eltűnik előlük.  A felismerést  követően
   késlekedés nélkül  indulnak  vissza  az  apostolokhoz  Jeruzsálembe,  hogy
   elmondják nekik élményüket.  A kenyértörés  hitet ébresztett  bennük és  a
   feltámadt Krisztus tanúivá tette őket.
   A húsvéti  ünnepek  elmúltával  visszatérünk  a  mindennapi  életbe,  napi
   teendőinkhez, munkánkhoz. Ne feledkezzünk el arról, hogy a szentmisében, a
   kenyértöréskor  felismerhetjük  az  Urat.  Minden  szentmise  során  Jézus
   megtöri a  kenyeret  számunkra  és  azt saját  testeként  adja  nekünk.  A
   szentmise különleges  alkalom  arra,  hogy az  ige  liturgiájában  lángoló
   szívvel  hallgassuk  tanítását,  majd   pedig  az  áldozat   liturgiájában
   részesedjünk az ő áldozatában és magunkhoz vegyük őt a szentáldozásban.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus  Krisztus!  Nap  mint  nap  szomjazok  igazságodra,  készséges
   szívvel hallgatlak téged, aki  utat mutatsz számomra. Tanulékony  lélekkel
   figyelek rád és kifejezem készségemet, hogy tanításod szerint akarok élni.
   Alakítsd át életemet a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170419.mp3