[Napi e-vangelium] 2017-04-20

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Ápr. 20., Cs, 00:10:00 CEST


   2017. április 20. – Csütörtök

   Abban az időben az Emmauszból  visszatért tanítványok beszámoltak az  úton
   történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor.  Míg
   ezekről  beszélgettek,   egyszer  csak   megjelent  köztük   (Jézus),   és
   köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték,
   hogy szellemet látnak. De ő így  szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg,  és
   miért támad  kétely a  szívetekben? Nézzétek  meg kezemet  és lábamat!  Én
   vagyok. Tapintsatok meg és lássátok,  a szellemnek nincs húsa és  csontja,
   de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát.
   De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt
   hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?”  Adtak neki egy darab sült  halat.
   Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk:  „Ezeket
   mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie  mindannak,
   amit rólam  Mózes törvényében,  a prófétákban  és a  zsoltárokban  írtak.”
   Ekkor  megnyitotta  értelmüket,  hogy  megértsék  az  írásokat.  Majd  így
   folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és  harmadnap
   fel kell  támadnia a  halálból. Nevében  megtérést és  bűnbocsánatot  kell
   hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
   Lk 24,35-48

   Elmélkedés:

   A húsvéti jelenések sorozata folytatódik a mai evangéliumban. A  feltámadt
   Krisztus korábban megjelent az üres sírhoz érkező asszonyoknak, majd pedig
   az Emmausz felé  tartó két  tanítványnak útközben,  akik a  kenyértöréskor
   ismerték fel őt.  Most pedig  több személynek,  az apostolok  közösségének
   mutatja meg magát. Nem  lehet szó itt már  egyéni képzelődésről, hiszen  a
   megjelenésnél egy nagyobb létszámú csoport van jelen, az apostolokon kívül
   számos más tanítvány is. A jelenés valódiságát Lukács evangélista azzal is
   igyekszik bizonyítani, hogy Jézus a jelenlévők szemeláttára eszik a halból
   és  megmutatja  a  keresztre  feszítéskor  szerzett  sebhelyeit,   amelyek
   feltámadt testén is látszanak.
   Az Úr  cselekedetét  és sebeit  látva  egyesek továbbra  is  csodálkoznak,
   nehezen mernek  hinni, mert  valóban példa  nélküli esemény,  hogy  valaki
   visszatérjen a  halálból  az  életbe.  Láthatjuk, hogy  a  hit  nem  célba
   érkezést, hanem utat és előrehaladást jelent.
   A feltámadt  Krisztust nem  azonnal ismerjük  fel, ahogyan  szenvedésének,
   halálának  és  feltámadásának  értelmét  is  fokozatosan  értjük  meg.   A
   felismerés és megértés útján fontos szerepe van a Szentléleknek.  Emellett
   annak megértése is időt igényel, hogy küldetésünket felismerve elinduljunk
   a  Krisztusról  szóló  tanúságtétel  útján.  Kérem-e,  engedem-e,  hogy  a
   Szentlélek fokozatosan feltárja előttem a szenvedés és a feltámadás titkát
   és felkészítsen a tanúságtételre?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Feltámadt Urunk! Te  nem hagytad magára  Tamás apostolt kételkedésében  és
   nem  engedted,  hogy  a  hitetlenség  eluralkodjék  lelkén.  Teljesítetted
   kérését,  megengedted   neki,   hogy  sebeidet   megérintse.   Nekünk   is
   segítségünkre sietsz,  amikor megrendül  hitünk vagy  kételkedni  kezdünk.
   Erősítsd a  mi  hitünket!  Vezess  bennünket a  hit  útján!  Segíts,  hogy
   eljussunk a  feltámadásba  vetett hitre,  s  Tamással együtt  valljuk  meg
   hitünket: Én Uram, én Istenem! Hiszek feltámadásodban.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170420.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról