[Napi e-vangelium] 2017-04-11

[Evangélium365]

   2017. április 11. – Nagykedd

   Az  utolsó   vacsorán  Jézus   mélyen   megrendült  lelkében,   és   újból
   kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.”
   Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra  néztek, mert nem tudták,  kiről
   mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a  vacsora
   alatt Jézus  mellett ült.  Simon Péter  intett neki:  „Kérdezd meg,  kiről
   beszél!” Ő  Jézushoz fordult,  és megkérdezte:  „Uram, ki  az?” Jézus  így
   felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a  falatot
   (a tálba)  és  karióti Júdásnak,  Simon  fiának nyújtotta.  A  falat  után
   mindjárt belészállt  a  sátán.  Jézus ennyit  mondott  neki:  „Amit  tenni
   akarsz, tedd  meg mielőbb!”  Az asztalnál  ülők közül  senki sem  értette,
   miért mondta ezt  neki Jézus. Egyesek  azt hitték, hogy  – mivel  Júdásnál
   volt a  pénz  –  Jézus  megbízta: „Vedd  meg,  amire  szükségünk  lesz  az
   ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a  szegényeknek.
   Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
   Júdás távozása után Jézus ezeket  mondta: „Most dicsőült meg az  Emberfia,
   és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne,  az
   Isten is meg  fogja őt  dicsőíteni önmagában,  sőt hamarosan  megdicsőíti.
   Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem,  de
   amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek,
   oda ti nem  jöhettek.” Erre  Simon Péter megkérdezte:  „Uram, hová  mégy?”
   Jézus így válaszolt:  „Ahová én  megyek, oda  most nem  jöhetsz velem,  de
   később  követni  fogsz.”  Péter   azonban  erősködött:  „Uram,  miért   ne
   követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki;
   „Életedet  adod  értem?  Bizony,  bizony,  mondom  neked,  mire  a   kakas
   megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”
   Jn 13,21-33.36-38

   Elmélkedés:

   Amikor az utolsó vacsorán Jézus megtöri  a kenyeret és övéinek adja,  majd
   ragaszkodik ahhoz, hogy  mindenki egy  kehelyből igyon,  ezt azért  teszi,
   mert az  apostoloknak  meg kell  mutatniuk,  hogy hűségesen  megtartják  a
   Jézussal való  közösséget. Péter  erősködése,  majd későbbi  tagadása  azt
   mutatja, hogy Jézus számára nem a szavakkal való megvallás vagy megtagadás
   a fontos, hanem  az egységet  kifejező cselekedet.  Amikor a  szentmisében
   Krisztus  testét  magunkhoz   vesszük,  akkor  kifejezzük   a  vele   való
   közösségvállalást.  Amikor  a  szentáldozáskor  mindannyian  ugyanabból  a
   kenyérből, Krisztus testéből eszünk, akkor  az is tudatosul bennünk,  hogy
   Krisztus Egyházának egyetlen közösségébe tartozunk.
   Az Egyház a kezdetek  óta vallja, hogy Krisztus  teste, az Eucharisztia  a
   közösség forrása  és  megjelenése. Jézus  szenvedéstörténete  azt  tanítja
   nekünk, hogy  sorsközösséget  kell  vállalnunk  az  Úrral.  Ha  közösséget
   vállalunk vele halálában,  akkor részesedni fogunk  feltámadásában is.  Az
   Oltáriszentség  által   olyan   élet-   és   szeretetközösségbe   kerülünk
   Krisztussal, amely egyúttal életközösség a Szentháromsággal. Amikor  részt
   veszünk a  szentmisén, az  Eucharisztia ünneplésén,  akkor nem  egyszerűen
   csak emberi közösséget alkotunk, hanem Krisztus válik jelenvalóvá ebben  a
   közösségben.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus, te mindig meghallgatsz minket, bár emberi  szavaink
   nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel  és
   bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk,  hogy adj meg nekünk mindent,  ami
   üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért,  mert
   gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170411.mp3