[Napi e-vangelium] 2017-04-10

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Ápr. 10., H, 00:10:00 CEST


   2017. április 10. – Nagyhétfő

   Hat nappal húsvét előtt  Jézus Betániába ment. Itt  élt Lázár, akit  Jézus
   feltámasztott a  halálból. Vacsorát  rendeztek Jézus  tiszteletére.  Márta
   felszolgált, Lázár pedig ott ült  Jézussal a vendégek között. Mária  pedig
   vett egy font  illatos, drága  nárduszolajat, megkente  vele Jézus  lábát,
   majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai
   közül az  egyik, aki  elárulni készült  őt, a  karióti Júdás,  megszólalt:
   „Miért nem  adtuk  el ezt  a  kenetet  háromszáz dénárért,  és  miért  nem
   osztottuk szét a szegények között?”  Ezt azonban nem azért mondta,  mintha
   gondja lett  volna a  szegényekre, hanem  mert tolvaj  volt: ő  kezelte  a
   pénzt, és az adományokat ellopkodta.  Jézus azt mondta neki: „Hagyd  békén
   őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek,
   én azonban nem  leszek mindig  veletek.” A zsidók  közül sokan  megtudták,
   hogy Jézus Betániában van,  és odamentek nemcsak  Jézus miatt, hanem  hogy
   lássák  Lázárt,   akit  feltámasztott   a   halálból.  Ekkor   a   főpapok
   elhatározták, hogy Lázárt is  megölik, mivel miatta  a zsidók közül  sokan
   hittek Jézusban.
   Jn 12,1-11

   Elmélkedés:

   A nagyhét  folyamán  az  evangéliumok  Jézus  életének  utolsó  eseményeit
   mutatják be. A húsvéti ünnep közeledtével tanítványaival együtt megérkezik
   a Jeruzsálemhez  közeli Betániába,  ahol vendégül  látják őt.  Az  étkezés
   helyszíne nem  feltétlenül Lázár  háza, hanem  minden bizonnyal  a  leprás
   Simon a  vendéglátó,  miként  ez  Máté és  Márk  írásából  kiderül.  Lázár
   testvére, Mária  a  nagylelkű szeretet  rendkívüli  jelét adja,  amikor  a
   vacsora közben drága olajjal  keni meg az Úr  lábát, és hajával törli  meg
   azt.
   De a  szeretet  pillanatát  és  tettét  megtöri  Júdás  rosszallása,  akit
   természetesen nem a  szegények gondja,  hanem csak a  pénz érdekel.  Jézus
   rögtön megvédi Máriát,  akinek cselekedete jelképes  abban az  értelemben,
   hogy előremutat Jézus  halálára. A  felebaráti szeretetet  és az  Istennek
   járó hódolatot nem  érdemes egymással szembeállítanunk.  Az Istennek  járó
   hódolat és tisztelet megadása nem fogja csökkenteni a felebarátaink iránti
   jócselekedetek lehetőségét.
   Jézus figyelmeztetése, hogy nem lesz  mindig velünk, Máriát is, minket  is
   szíven  talál.  Elkezdődött  a  nagyhét,   már  csak  néhány  nap  van   a
   kereszthalálig. Jézus betér  hozzánk, talán  ez az  utolsó állomás  halála
   előtt. Hogyan fogadjuk  őt? Ki tudjuk  mutatni neki szeretetünket?  Hogyan
   válaszolunk rendkívüli szeretetére?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Irgalmas Istenünk! Te kész vagy  megbocsátani nekünk, bármilyen nagy  bűnt
   követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és  eltörlöd
   vétkeinket. Nem  büntetni  akarsz,  hanem új  lehetőséget  adsz  nekünk  a
   bűnbocsánat  szentsége  által.  Hálás  vagyok  irgalmadért,  amely   lelki
   újjászületés  számomra.  Hálás  vagyok  a  szeretetért.  A  mennyei   Atya
   szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte. És Jézus Krisztus  szeretetéért,
   aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170410.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról