[Evangelium] 2016-09-16
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Sze. 16., P, 01:00:00 CEST
2016. szeptember 16. – Péntek
Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és
hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony,
akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított:
Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes
intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik
vagyonukból gondoskodtak róla.
Lk 8,1-3
Elmélkedés:
Az újszövetségi Szentírás egyik könyve, a Zsidókhoz írt levél a
következőkkel kezdődik: „Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az
atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt
hozzánk” (Zsid 1,1). Az idézet szerint Isten nem néma, hanem megszólal,
kommunikál az emberrel, megszólítja az embert és a válaszát várja. Minden
beszédben önmagunkat tárjuk fel a másik előtt, és minden beszélgetésben a
másik személyt akarjuk megismerni. Az ószövetségi időkben Isten a
küldöttei, a próféták által közvetítette üzenetét a választott népnek, s
ezek révén ismerték meg őt az emberek. Ez az ismeret akkor vált teljessé,
amikor Isten az ő Fia által és Fiában, Jézusban szólt az emberiséghez.
Amikor magunk elé képzeljük a mai evangélium jelenetét, hogy Jézus járja a
falvakat és a városokat, tanít és hirdeti az Isten országát, akkor arra
gondolunk, hogy a tanító Jézus Isten szavát, üzenetét mondja el az
embereknek. Jézus szavában maga Isten szól az emberekhez és közli velük
országának örömhírét, bemutatja azt az utat, amelyen eljuthatnak az
üdvösségre.
Másrészt Jézus egész személyében is kimondja Isten önmagát, feltárja
számunkra szeretetét. Nem csak Jézus szavában, kijelentéseiben,
tanításában, hanem személyében is megmutatkozik a végtelen isteni irgalom
és szeretet.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra
mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon
kövessenek téged. Nyisd meg kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az
evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd
igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160916.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról