[Evangelium] 2016-09-12
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Sze. 12., H, 01:00:00 CEST
2016. szeptember 12. – Hétfő, Szűz Mária szent neve
Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment. Ott
betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt. A
szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte
hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a
szolgáját. Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt: „Megérdemli, hogy
megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő építtette
nekünk.”
Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze voltak a háztól, a százados
eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok
méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem tartottam magamat méltónak
arra sem, hogy hozzád menjek. Csak egy szót szólj, és meggyógyul a
szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, alattam is szolgálnak
katonák. S ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – akkor elmegy, ha a
másiknak meg azt mondom: „Jöjj ide!” – akkor odajön, vagy ha a szolgámnak
szólok: „Tedd meg ezt!” – akkor megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt
követő tömegnek: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben.”
Amikor a küldöttek hazaértek, a beteg szolgát egészségesnek találták.
Lk 7,1-10
Elmélkedés:
Jézus általában nem dicsérni szokta az emberek hitét, hanem megjutalmazni.
A csodák ilyen jutalomnak számítanak. Az emberek hittel kérik a maguk vagy
családtagjuk számára a gyógyulást, s hitüket az Úr azzal jutalmazza meg,
hogy megszünteti betegségüket, fogyatékosságukat. A kafarnaumi százados
esetében azonban nem csak teljesíti a kérést, hanem szavakkal is
megdicséri a katonatisztet: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet
Izraelben.”
Mi, akik a hit útján járunk, sokat tanulhatunk az esetből. Miben hitt a
százados és hogyan fejezte ki hitét? Először arra gondolunk, hogy a
százados hitt abban, hogy Jézus képes meggyógyítani a szolgáját. Bizonyára
hallott arról, hogy más helyeken milyen csodákat tett és azt reméli, hogy
szolgáját is képes meggyógyítani. Hitét azzal mutatja ki, hogy az Úr
segítségét kéri. Házába hívja őt, mert hiszi, hogy megtörténhet a
gyógyulás. Nem igazán érthető, hogy ha korábban a házába hívta beteg
szolgájához Jézust, akkor később miért tartja méltatlannak magát arra,
hogy az Úr a házába lépjen, mindenesetre ez alapján mondhatjuk, hogy a
százados hitt abban, hogy Jézus akár távolról, csupán szavának erejével
vagy akaratával is képes meggyógyítani a szolgáját. De még ennél is tovább
mehetünk. A százados azt mondja, hogy ő maga is „hatalom alatt álló
ember.” Ezzel arra utal, hogy megsejti azt, hogy Jézus is kapta valakitől
a hatalmát. Ez alapján mondhatjuk, hogy a százados hitt abban, hogy a
mindenható Istentől kapta hatalmát, azaz elismeri, hogy Jézus az Isten
küldötte.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Istenünk! Te egyetlen Fiaddal és a Szentlélekkel a béke, az
irgalom, a szeretet, a megbocsátás és a jóság Istene vagy. A te békéd, a
te nyugalmad, a te szereteted és kegyelmed, istenséged irgalma legyen
velünk és közöttünk életünk minden napján!
________________________________
Aktuális:
Kedves Barátunk!
2016. szeptember 16-17-én (péntek délutántól szombat estig) a budapesti
Március 15. téren Téged is vár a Katolikus Társadalmi Napok, azaz a
KATTÁRS! A rendezvény színes programját kerekasztal-beszélgetések,
előadások, koncertek, játékok, sport, gyermekeknek szánt programok,
kiállítások és konferenciák alkotják. Minden program ingyenesen
látogatható.
Szeptember 17-én, szombat délelőtt 10 órától a Március 15. téren, a
beszélgetősátorban előadást tart Horváth István Sándor atya. Előadásának
címe: Olvasd, éld, hirdesd az evangéliumot!
További infó: http://kattars.hu/hirlevel
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160912.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról