[Evangelium] 2016-09-08

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Sze. 8., Cs, 01:00:00 CEST


   2016. szeptember 8. – Csütörtök, Szűz Mária születése, Kisboldogasszony

   Jézus  Krisztus  születése  így   történt:  Anyja,  Mária,  jegyese   volt
   Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket
   fogant méhében  a Szentlélektől.  A  férje, József  igaz ember  volt,  nem
   akarta őt megszégyeníteni,  ezért úgy határozott,  hogy titokban  bocsátja
   el. Míg ezen  töprengett, megjelent  neki álmában  az Úr  angyala, és  így
   szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert
   a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit  Jézusnak
   nevezel, mert ő váltja meg a népét bűneitől.” Mindez pedig azért  történt,
   hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
   Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
   és az Emmánuel nevet adják neki,
   ami azt jelenti: „Velünk az Isten.”
   Mt 1,18-23

   Elmélkedés:

   Jézus édesanyja,  Szűz  Mária születését  ünnepeljük  a mai  napon.  Mária
   születéséről természetesen  nem  számolhatnak  be az  evangéliumok,  de  a
   keresztény hagyományból ismert, hogy Joakim és Anna voltak Mária szülei.
   Az ünnep evangéliuma Jézus születését, Mária anyaságának titkát idézi fel.
   A mindenható  Isten  különleges feladatra  szánta  a názáreti  leányt,  és
   minden kegyelmi segítséget megadott ahhoz, hogy hivatását betöltse.  Mária
   Gábor angyaltól  értesül  arról, hogy  Isten  őt választotta  ki,  hogy  a
   Megváltó  anyja  legyen,  s  ő  örömmel  egyezik  bele  Isten   akaratába.
   Anyaságának titkát kezdetben  egyedül Mária ismeri,  majd pedig az  isteni
   beavatkozásnak köszönhetően  jegyese, József  is tudomást  szerez róla.  Ő
   szintén elfogadja Isten akaratát, beleegyezik abba a hivatásba, amit Isten
   szán neki,  hogy tudniillik  Jézus nevelője,  a szent  család  oltalmazója
   legyen.
   Nem csupán a  jegyesi kapcsolat köti  össze Máriát és  Józsefet, hanem  az
   Istennek engedelmeskedő  lelkületük  is. Bár  kezdetben  bizonytalanok  és
   kérdések merülnek fel mindkettőjükben, mégis nyitott szívvel hallgatják az
   isteni üzenetet és kifejezik készségüket, hogy mindent megtesznek, amit  a
   Mindenható  kér   tőlük.  Nem   lázadnak,  hanem   egész  életüket   Isten
   szolgálatába állítják, így lesznek ők részesei a megváltás művének.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Irgalmas Uram,  jóságos Uram,  bátorságot  adtál, hogy  megérezzem:  neked
   szükséged  van  rám.   Adj  erőt,  hogy   szeretni  tudjam  a   társadalom
   kivetettjeit, úgy, ahogyan te szeretsz  engem! Add, hogy megértsük:  neked
   szükséged van ránk, és nekünk is szükségünk van egymásra!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160908.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról