[Evangelium] 2016-09-07
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Sze. 7., Sze, 01:00:00 CEST
2016. szeptember 7. – Szerda
Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, tanítványaira
emelte tekintetét, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert
tiétek az Isten országa.
Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek.
Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul.
Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és
megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot emlegetik az
Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert
nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a
prófétákkal.
De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat.
Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok.
Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok!
Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a
hamis prófétákkal.”
Lk 6,20-26
Elmélkedés:
A hívő, a vallásos ember meggyőződése, hogy ahol valamilyen hiány lép fel,
ott Isten tudja betölteni ezt a hiányt. Ezzel szemben, aki úgy gondolja,
hogy neki mindene megvan és fáradhatatlanul meg is küzd azért, hogy
mindene meglegyen, annak nem tud mit adni Isten.
Ez a tapasztalat húzódik meg a boldogságok hátterében, amiről Jézus
beszél. Ne tekintsd sorscsapásnak, ha szegény vagy, mert Isten tud neked
lelki gazdagságot adni! Ne ess kétségbe a pillanatnyi éhség miatt, mert
Isten gondoskodik rólad! Nem tragédia, ha sírnod kell, mert Isten fogja
bánatodat örömre fordítani! Ne ess kétségbe, ha bántanak hited miatt,
főként ne tagadd meg hitedet, mert Isten örök élettel fogja megjutalmazni
hűségedet!
A gazdag az, akinek van valamije. A gazdag birtokol, vagyont gyűjt
magának, önmagának él. A szegénynek talán semmije sincs. A szegény, mivel
mást nem tud adni, az életét adja oda másoknak, másokat szolgál. Isten az,
akinek van, aki létezik. Isten nem gazdag, de nem is szegény. Nem birtokol
földi javakat, kincseket, mégis mindene megvan. Isten odaadja magát az
embernek, de nem a gazdagnak, aki azt hiszi, hogy mindent birtokolnia
kell. Isten nem tudja a gazdagnak adni magát, mert ő nem birtokolható.
Isten a szegénynek adja magát, akinek életében van hely Isten számára, s
aki nem birtokolni akarja Istent, hanem megelégszik azzal, hogy Isten
benne éljen.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Hiszem, Istenem és Megváltóm, erősen hiszem, hogy az Oltáriszentségben
vagy, mint igaz Isten és igaz ember. Hiszem, hogy a te tested, a te véred,
a te lelked, a te istenséged és szent emberséged egészen bennfoglaltatik e
szent ostyában, habár szemeim mindebből semmit sem látnak.
Szalézi Szent Ferenc
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160907.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról