[Evangelium] 2016-09-03

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Sze. 3., Szo, 01:00:01 CEST


   2016. szeptember 3. – Szombat

   Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között  járt.
   Tanítványai  tépdesni  kezdték  a  kalászokat,  és  kezükkel  morzsolgatva
   eszegették. Néhány  farizeus  rájuk  szólt:  „Miért  tesztek  olyant,  ami
   szombaton tilos?”
   Jézus válaszolt nekik: „Nem olvastátok,  mit tett Dávid, amikor  társaival
   együtt éhezett? Bement az Isten  házába, fogta a szent kenyereket,  evett,
   és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett  volna
   szabad megenniük.” Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”
   Lk 6,1-5

   Elmélkedés:

   A legrégebbi zsidó  törvények közé  tartozik az  a parancsolat,  miszerint
   minden hetedik  nap  a nyugalom,  a  pihenés napja.  A  vallásos  felfogás
   szerint Isten a teremtés után megpihent, erre emlékezik a nyugalom  napja,
   amely a zsidóknál a szombat. E  nap hétnapos szakaszokra tagolja az  ember
   életét. Istennek szentelt  idő, amely különbözik  a munkára szánt  időtől.
   Ünnepnap, amely elkülönül  a hétköznapoktól. A  kezdeti időkben, amikor  a
   zsidók zárt közösségben éltek, könnyebb volt megtartani a nyugalom napját.
   Később, amikor szétszóratásban,  más népek körében  éltek, illetve  amikor
   idegen népek  telepedtek le  Izrael ugyanazon  területein, már  nehézséget
   jelentett a  szombati  nyugalom  megtartása. Ilyen  körülmények  között  a
   szombat  megtartása  hitvallásnak   és  a  zsidó   néphez  való   tartozás
   kifejezésének számított.
   A mai evangélium jelenete azt mutatja be, hogy Jézus korában a  farizeusok
   mennyire szigorúan  vették  a  szombatra vonatkozó  törvényeket,  a  munka
   tilalmát. Még azt is munkának minősítették, hogy az Úr tanítványai  néhány
   kalászt letépnek  és megeszik  annak  termését. Vélekedésükben  nem  kevés
   túlzást érzünk.
   A mi számunkra  a heti  nyugalom napja a  vasárnap, mert  Krisztus ezen  a
   napon támadt fel. A  vasárnap értünk van,  kiemel bennünket a  hétköznapok
   munkájából. Adjuk Istennek ezt a napot!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Hálát   adunk   néked,   Atyánk,   az   életért   és   tudásért,    melyet
   kinyilatkoztattál  nekünk  a  te  szolgád,  Jézus  által!  Dicsőség  néked
   mindörökké! Ahogyan a kenyértöredékek szét  voltak szóródva a hegyeken  és
   eggyé váltak  összegyűjtve, úgy  gyűljön össze  Egyházad királyságodban  a
   Föld határairól! Mindenható Uralkodónk,  ki mindent nevedért  teremtettél,
   ételt és  italt adtál  az embereknek,  hogy élvezzék,  nekünk pedig  lélek
   szerinti ételt  és italt  adtál, és  örök életet  Szolgád által.  Dicsőség
   néked mindörökké!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160903.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról