[Evangelium] 2016-09-04

[Evangelium mindennap]

   2016. szeptember 4. – Évközi 23. vasárnap

   Abban az  időben:  Amikor  Jézust  nagy  népsokaság  követte,  ő  hozzájuk
   fordult, és így  szólt: „Aki  hozzám jön,  de nem  gyűlöli apját,  anyját,
   feleségét, gyermekeit, fivérét és  nővéreit, sőt még  saját magát is,  nem
   lehet az én tanítványom.
   Aki tehát  nem hordozza  keresztjét, és  nem így  követ, nem  lehet az  én
   tanítványom. Ha valaki  közületek tornyot  akar építeni, vajon  nem ül  le
   előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha
   az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki
   csak látja, gúnyolni kezdi: Ez az  ember építkezésbe fogott, de nem  tudta
   befejezni.
   Vagy, ha egy  király hadba  vonul egy másik  király ellen,  előbb leül  és
   számot vet, vajon a maga  tízezer katonájával szembe tud-e szállni  azzal,
   aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még  akkor,
   amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond
   le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
   Lk 14,25-33

   Elmélkedés:

   A következő lépés
   XVI. Benedek  pápa  2010-ben  avatta  boldoggá  az  anglikán  vallásból  a
   katolikus hitre tért teológust és  bíborost, John Henry Newmant.  Korábban
   is ismertem e  nagy megtérő  életrajzát, de  akkoriban többet  olvasgattam
   írásait is. Ekkortájt találtam rá egy fiatalkori versére, amelyet mind  az
   anglikánok, mind  a  katolikusok  énekelnek  istentiszteleteiken,  illetve
   szentmiséiken.  A  vers  egy  részlete  így  hangzik:  „Kedves  fényesség!
   Vezessél engemet, távol vagyok otthonomtól, Te vezess, Te vezess  engemet!
   Nem akarom látni a messzi tájakat;  ha látom a következő lépést, az  nekem
   elegendő.”
   Mélyen megmaradt  bennem  a  „következő lépés”  gondolata.  Bár  magam  is
   vallom,  hogy  mind  egyéni   életünkben,  mind  nagyobb  méretű   egyházi
   tevékenységeinkben,  különösen  az   evangelizáció,  a  hit   terjesztése,
   valamint a karitatív szolgálat területén érdemes hosszabb távon  tervezni,
   néha felmenni magaslatokra, hogy nagyobb távlatban szemléljük az  előttünk
   álló feladatokat  és  kihívásokat,  ugyanakkor  a  gyakorlatban  mindig  a
   közvetlenül előttünk álló ügyre, az éppen megvalósítandó feladatra, azaz a
   „következő lépésre” kell összpontosítanunk. Enélkül ugyanis elnagyolttá és
   felületessé válhatnának jószándékú  cselekedeteink, amelyekre a  krisztusi
   szeretet indít minket. Szívünk és lelkünk szeretetét bele kell tennünk  az
   éppen  elvégzett  feladatba,  hogy  az  valóban  hiteles  és   tanúságtevő
   cselekedet legyen.
   A mai evangéliumi üzenet  mindezeket magába foglalja. Jézus  példabeszédet
   mond az építkezésbe kezdő emberről, aki munkája előtt tervez.  Részletesen
   átgondolja lehetőségeit,  mert  nem  akar  kudarcot  vallani.  Tervszerűen
   akarja megvalósítani  elképzeléseit, amely  valóban bölcsességre  utal.  A
   másik  példabeszéd  egy  királyról  szól,  aki  szintén  előrelátó   módon
   gondolkodik.  Nem  érdemes  harcolni  és  katonái  életét  kockáztatni   a
   túlerővel szemben, mert ez felelőtlenség volna részéről. Ilyen  helyzetben
   helyesebb, ha békét köt a másik királlyal. Mindkét példázat az  előrelátás
   fontosságára  figyelmeztet.  Ugyanakkor  mást  is  mond  Jézus:  „Aki  nem
   hordozza keresztjét, és  nem így követ,  nem lehet az  én tanítványom.”  E
   sokszor idézett és jól ismert  kijelentés mindennapi cselekvést jelent.  A
   keresztet nem  lehet úgy  hordozni,  hogy a  távolabbi jövőben  ránk  váró
   nehézségekre  gondolunk   és   azok   leküzdését   tervezgetjük.   Életünk
   keresztjével  mindig  a  következő  lépést  kell  megtennünk,  arra   kell
   figyelnünk. Ennek a lépésnek a megtételéhez ad Isten kegyelmet és erőt. És
   ha ezt a lépést  a jelenben az ő  segítségével megtettük, akkor  bízhatunk
   abban, hogy  a  jövőben ránk  váró  lépések megtételéhez  is  megkapjuk  a
   szükséges segítséget  tőle. A  jövő  felé tekintő  tervezés és  a  jelenre
   koncentráló cselekvés  egyaránt  jellemzi tehát  keresztény  életünket.  E
   kettősség tetten érhető abban is, hogy miközben nap mint nap megvalósítjuk
   a  szeretet  parancsát  és  jócselekedetekkel  segítjük   embertársainkat,
   szüntelenül gondolunk  az  üdvösségre, a  távlati  jövőre, a  halál  utáni
   életre, a feltámadásunk általi  megújulásra, amelyre Isten hív  bennünket.
   Isten örök országába úgy juthatok  el, ha mindig megteszem keresztemmel  a
   következő lépést.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus!  A  te  szavad  az  általad  meghívott  halászokat
   elindította az új élet útján és tanítványaid lettek. Minden nap  megtettek
   veled egy  lépést vándorutadon,  elkísértek, miközben  te  fáradhatatlanul
   jártad a  városokat és  falvakat. Minden  nap megtettek  egy lépést,  hogy
   közelebb kerüljenek  hozzád, jobban  megismerjenek téged.  Segíts  minket,
   hogy legyen  erőnk nap  mint  nap megtenni  a  következő lépést,  hogy  az
   üdvösség útján előrehaladjunk. Köszönjük, hogy velünk vagy életutunkon  és
   az örök életre vezetsz minket.

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160904.mp3