[Napi e-vangelium] 2016-10-25
Evangélium365
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Okt. 25., K, 00:10:00 CEST
2016. október 25. – Kedd
Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez
hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz.
Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég
madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam
az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és
elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”
Lk 13,18-21
Elmélkedés:
Jézus tanításának középpontjában Isten országa, a mennyek országa áll. Az
ország megvalósulását, jelenlétét két példával világítja meg: az első a
mustármagról, a második a kovászról szól. A mustármag egészen kicsiny, az
ember el sem hinné, mekkorára képes megnőni. Ehhez hasonlóan növekszik
Isten országa a világban, messze felülmúlva az emberi elképzeléseket. A
lisztbe vagy a tésztába vegyített kevés kovász, azaz élesztő képes
átjárni, megkeleszteni a tésztát. Mindkét példa arra utal, hogy Isten
országa rejtett, titokzatos módon terjed, növekszik. A növekedés nem
vehető észre rövid távon, de napról napra bontakozik. Az isteni
tevékenység nem észlelhető, de az események hátterében tettenérhető,
hiszen az emberek lelki fejlődése, átalakulása egy idő után már
észrevehető.
Isten országának növekedése szinte észrevehetetlen, de állandóan úton van
végső kiteljesedése felé. Rejtett valóság, amely az idő előrehaladtával
egyre inkább megmutatkozik az emberek számára. Jézus fellépésének idején
és az evangélium megírásának korában még kicsiny valóság az Isten országa,
de az évszázadok folyamán egyre jobban kibontakozik, miként ezt a
történelmi tapasztalat igazolta. Minden növekedés Istennek köszönhető, aki
az én közreműködésemet is kéri, hogy országa növekedjen.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, eljöttem házadba, hogy meghalljam, mit mondasz nekem te, Atyaisten,
Teremtőm, s te, Úr Jézus, Megváltóm, te, jóságos Szentlélek, Vigasztalóm
életben és halálban. Nyisd meg szívemet Szentlelked által Jézus
Krisztusért, hogy szavaidból megtanulhassam megbánni bűneimet, életben és
halálban hinni Jézus Krisztusban, s minden nap jobbá lenni szent életben
és életmódban.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161025.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról