[Napi e-vangelium] 2016-10-24

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Okt. 24., H, 00:10:00 CEST


   2016. október 24. – Hétfő

   Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit  a
   betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt,
   hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta,  magához
   hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben
   rátette a kezét. Az  rögtön felegyenesedett, és  dicsőítette az Istent.  A
   zsinagóga  elöljárója   méltatlankodott   azért,  hogy   Jézus   szombaton
   gyógyított, és a  sokasághoz fordult:  „Hat napotok van  a munkára.  Akkor
   jöjjetek gyógyulást  keresni,  ne  szombaton!” Jézus  feléje  fordult,  és
   megfelelt neki: „Képmutatók!  Van-e köztetek egy  is, aki nem  oldja el  a
   jászoltól ökrét vagy szamarát  szombati napon, hogy megitassa?  Ábrahámnak
   ezt a lányát pedig a sátán  tartotta megkötözve immár tizennyolc éve.  Nem
   kellett-e őt  feloldani  kötelékétől  akár  szombaton  is?”  Ellenfelei  e
   szavakra szégyenükben  elpirultak. A  nép  pedig örvendezett,  hogy  Jézus
   ilyen csodát művelt.
   Lk 13,10-17

   Elmélkedés:

   Lukács evangélista  nem jelöli  meg,  hogy melyik  városban történt  az  a
   csoda, amelyről  a  mai  napon  olvasunk  az  evangéliumban.  Azt  viszont
   hangsúlyozza, hogy a gyógyítás szombati napon történt, a nyugalom  napján,
   amikor nem  szabadott semmiféle  munkát  végezni. A  zsinagóga  elöljárója
   Jézus gyógyító  tevékenységét  munkának  minősítette,  ezért  nemtetszését
   fejezte  ki.  Érdekes,  hogy  nem  meri  véleményét  Jézusnak   elmondani,
   méltatlankodását inkább az  előbb még beteg,  de mostanra már  meggyógyult
   asszonynak mondja: „Hat napotok van  a munkára. Akkor jöjjetek  gyógyulást
   keresni, ne  szombaton!” Merev  törvényértelmezése, az  előírásokhoz  való
   szigorú ragaszkodása egyértelműen a szívtelenség jele.
   Jézus magatartása ennek éppen az  ellentéte. Megsajnálja az asszonyt,  aki
   hosszú  ideje,   tizennyolc   éve  görnyedt,   nem   tud   felegyenesedni.
   Együttérzése  cselekvésre  indítja  az  Urat,  megkönyörül  az  asszonyon,
   meggyógyítja őt. Hasonló esetekben általában  a beteg siet Jézushoz,  hogy
   gyógyulását kérje, de itt nincs erről  szó, hanem Jézus látja meg a  beteg
   asszonyt és hívja őt  magához. Más csodáknál  Jézus beszélget a  gyógyítás
   előtt és  a gyógyulni  vágyó  személy kifejezi  hitét,  de itt  nincs  szó
   ilyesmiről. Egyértelműen Jézus a kezdeményező. Ő az, aki gyógyítani  akar,
   hogy megmutassa az isteni könyörületet.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Vezesd, ó,  Krisztus, az  ifjúságot igazságban,  hogy ne  hagyják  magukat
   tévútra  vezetni  új   bálványok  által,  mint   amilyen  a   magamutogató
   fogyasztás,  a  mindenáron  való  jólét,  az  erkölcsi  lazaság,  vagy  az
   erőszakos tiltakozás. Hadd éljék meg inkább a te üzenetedet örömben,  mely
   a nyolc boldogság üzenete,  az isteni és  felebaráti szeretet üzenete,  az
   erkölcsi elkötelezettség üzenete a társadalom hiteles alakítása érdekében.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161024.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról