[Evangelium] 2016-10-02

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Okt. 2., V, 00:10:00 CEST


   2016. október 2. – Évközi 27. vasárnap

   Abban az időben: Az apostolok kérték  az Urat: Növeld bennünk a hitet.  Az
   Úr így válaszolt: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s  azt
   mondjátok ennek  a szederfának:  Szakadj ki  tövestől és  verj gyökeret  a
   tengerben,  engedelmeskedik  nektek.   Melyiktek  mondja  béresének   vagy
   bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz.
   Nem ezt  mondja-e inkább:  Készíts nekem  vacsorát, övezd  fel magadat  és
   szolgálj ki, amíg eszem  és iszom! Aztán  majd ehetsz és  ihatsz te is!  S
   talán megköszöni a  szolgának, hogy  teljesítette parancsait?  Így ti  is,
   amikor  megteszitek,  amit  parancsoltak  nektek,  mondjátok:  haszontalan
   szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük.
   Lk 17,5-10

   Elmélkedés:

   Kegyelem és döntés
   Általános iskolás  diák voltam,  amikor 1980-ban  első magyar  űrhajósként
   Farkas Bertalan a világűrben járt. A jelentős eseményről a mi iskolánk  is
   megemlékezett. Egyik  tanárunk nagyon  lelkiismeretesen összeállította  az
   űrhajózás addigi történetét  és érdekfeszítő előadást  tartott a  témában.
   Többek között szó  esett Jurij  Gagarinról is, ő  volt a  világon az  első
   ember, aki  a  világűrben  járt  egy rakétával.  Lelkes  tanárunk  azt  is
   megemlítette, hogy  Gagarin  azt  mondta,  hogy  a  világűrből  nem  látni
   semmiféle Istent. Azóta persze már  kiderült, hogy Gagarin nem is  mondott
   ilyet, de  akkor  még élt  a  legenda  az istentagadó  mondásról.  Én  már
   jónéhány éve jártam templomi hittanra, ezért bátorkodtam megjegyezni, hogy
   Gagarin nélkül is tudtuk, hogy Isten láthatatlan, mert ő lélek, ezért  kár
   volt neki  ekkora utat  megtennie, biztosan  megtalálta volna  Istent,  ha
   máshol keresi. Tanárunk  ekkor jobbnak  látta, ha  visszatér az  űrhajózás
   témájához.
   Egyesek próbálják  a  tudományos  és  a  hitbeli  dolgokat  szembeállítani
   egymással,  mintha  a  tudományos  ismeretek  ellentmondanának  a  hitbeli
   igazságoknak. Mások odáig jutnak,  hogy tudományos módszerekkel  próbálják
   cáfolni Isten  létezését  és  mindazt,  ami a  hit  világába  tartozik.  E
   kísérletek és szándékok  ugyan nem  mindig fakadnak  jóindulatból, de  azt
   igazolják, hogy  hitünk értelmi  megalapozottságot kíván  és ez  az  igény
   nagyon is jogos. Hitünk igazságait szeretnénk értelmünkkel is mind  jobban
   felfogni  és  megismerni.  Ebből  a   szempontból  a  hit  egy   tanulási,
   megismerési folyamat, értelmi tevékenység,  párbeszéd Istennel, aki  egyre
   jobban feltárja önmagát  azok számára,  akik őszinte  szívvel keresik  őt.
   Ugyanakkor azt is el kell fogadnunk, hogy emberi értelmünkkel nem  vagyunk
   képesek a  végtelen Istent  teljes valóságában  megismerni.  Megismerésünk
   annak köszönhető, hogy Isten  kinyilatkoztatja önmagát számunkra. Ebből  a
   szempontból a  hit kegyelem,  Isten ajándéka.  Egy harmadik  igazságot  is
   hozzá kell  ehhez tennünk:  a  hit döntés,  az  ember szabad  döntése.  Az
   önmagát  kinyilatkoztató,  az  önmagát  nekünk  megmutató  Isten   ugyanis
   válaszunkat várja.
   Elmondja szándékát, törvényei által megmutatja a boldogság útját és meghív
   minket az üdvösségre.  Isten megszólít minket  a Szentírás üzenete  által,
   megszólít Jézus  Krisztus személye  által és  megszólít Szentlelke  által.
   Isten megszólítása, hívása vonzást jelent az ember számára, Isten be  akar
   vonni minket életébe,  az ő szeretetébe.  Felkínálja, hogy éljünk  őbenne,
   éljünk a  szeretetében,  éljünk  közösségben vele.  A  hit  pozitív,  azaz
   elfogadó, a hitetlenség negatív, azaz elutasító válasz az ember  részéről.
   A  mai  evangéliumban   az  apostolok  a   következő  kéréssel   fordulnak
   Mesterükhöz: növeld  bennünk a  hitet. Jézus  nagyon bátorító  választ  ad
   nekik, amikor  a mustármag  kicsinységéről beszél,  amely magból  hatalmas
   növény lesz. A  hit nagyra  nőhet, megerősödhet  az emberben,  s ez  Isten
   kegyelmének köszönhető. Nem véletlen,  hogy az igehirdetésben oly  sokszor
   beszélünk a hit útjáról, amelyet mindenkinek személyesen kell végigjárnia.
   Értelmem segítségével megismerem hitünk  igazságait, kegyelme által  Isten
   magához vonz,  én  pedig  szabad  akaratommal  döntést  hozok.  Senki  nem
   kényszeríthet a hit igazságainak elfogadására, sem a hit szerinti  életre.
   Ez az én döntésem, ez az én felelősségem és ez az én személyes utam.
    
    

   Imádság:

   Mindenható Istenünk! Emberi értelmünk végessége nem képes felfogni  téged,
   a végtelen Istent. A te  titkaiddal, hitünk titkaival találkozunk,  amikor
   feltárod, kinyilatkoztatod  számunkra  önmagadat.  Nem  a  véletlenben,  a
   sorsban, hanem a te gondviselésedben hiszünk. Hiszünk a feltárt  titkokban
   és elfogadjuk, hogy földi életünk során nem ismerhetünk meg mindent, hanem
   majd az örök életben  tárul fel számunkra  mindaz, amire evilágban  homály
   borul. Hisszük, hogy itt a földön veled és a mennyben benned élhetünk.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161002.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról