[Evangelium] 2016-10-03
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Okt. 3., H, 00:10:00 CEST
2016. október 3. – Hétfő
Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt.
„Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A
törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig,
mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt,
és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte
Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?”
Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből
lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték,
és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton.
Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is
meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az
útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat
és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó
állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett
két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha
többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül
ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó
így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta:
„Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37
Elmélkedés:
Az irgalmas szamaritánusról szóló történet Jézus egyik legismertebb
példabeszéde. A történet egyszerű leírással kezdődik, egy úton lévő embert
kifosztanak, súlyosan bántalmaznak, majd magára hagyják. Ez a kezdet
felkelti a kíváncsiságunkat, vajon mi lesz ennek az embernek a sorsa.
Ugyanakkor felébred bennünk az együttérzés és gondolatban rögtön elkezdjük
tervezgetni, hogyan lehetne rajta segíteni. Szinte fellélegzünk, amikor az
elbeszélés folytatásában közeledik egy pap. Ő, aki a jeruzsálemi
templomban ellátja a szolgálatot az istentiszteleteken, biztosan segíteni
fog - gondoljuk. De nem így történt. Utána egy templomszolga jár arra, de
ő is hasonlóan tesz. Nincs mentségük, hiszen mindkettőjük esetében arról
van szó, hogy meglátták a bajba jutott embert, de továbbmentek, nem
segítettek neki.
Harmadikként egy szamaritánus ember jár arra. Jézus zsidó hallgatósága
ellenséges módon viselkedett velük, ezért tőle semmi jót sem vártak. De az
előítéletek nem igazolódtak, a szamaritánusnak megesett a szíve a bajba
jutott emberen, segített neki és gondoskodott róla, hogy felépüljön. A két
csalódás után, a szamaritánus meglepetést okoz, hiszen éppen ő gyakorol
irgalmasságot, akitől ez nem volt várható.
Én is tudok olyan élethelyzetekben segíteni, amikor ezt mások nem is
várnák tőlem. Érdemes kipróbálni.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél
tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a
mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására.
E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel
és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül
a menny felé!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161003.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról