[Napi e-vangelium] 2016-11-26

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Nov. 26., Szo, 00:10:00 CET


   2016. november 26. – Szombat

   Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy  el
   ne  nehezedjék  szívetek  tobzódásban,  részegeskedésben  és  az   evilági
   gondokban. Így  majd nem  ér készületlenül  benneteket az  a nap.  Mint  a
   csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát  és
   imádkozzatok   szüntelenül,   hogy   megmeneküljetek   attól,   ami   majd
   bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
   Lk 21,34-36

   Elmélkedés:

   Az egyházi  év  utolsó napján  azzal  a szándékkal  gondolkodunk  a  végső
   időkről és saját örök sorsunkról, hogy jelen életünk tekintetében  tegyünk
   elhatározásokat. Isten  végső ítéletét,  amely halálunk  és  feltámadásunk
   után vár ránk,  senki el nem  kerülheti. Tudjuk, hogy  az ítéletkor  földi
   életünket és annak  cselekedeteit fogja Isten  számon kérni tőlünk,  ezért
   soha nem  feledkezhetünk meg  személyes felelősségünkről.  Hitünk  szerint
   Isten  igazságos  és  irgalmas,  ezért  ítéletekor  is  számíthatunk  majd
   igazságosságára és irgalmasságára. E kettőt emberi értelmünk nem tudja sok
   esetben összeegyeztetni, de  Istenben semmiféle ellentmondás  nincs e  két
   tulajdonság  között.  Igazságossága   megmutatkozik  abban,  hogy   minden
   jócselekedetünket és mulasztásunkat figyelembe veszi. A törvényei  szerint
   élők, a  szeretet jócselekedeteit  megvalósító emberek  mennyei  jutalomra
   számíthatnak, de  aki  megtagadta  a  hit  szerinti  életet,  elutasította
   Istent, semmibe vette törvényeit és elmulasztotta a szeretet  gyakorlását,
   az büntetésre számíthat. Ugyanakkor Isten irgalmas lesz mindazokhoz,  akik
   bűnbánattal és alázattal közelednek hozzá.
   Isten üdvözíteni  akar minket,  azaz  megmenti lelkünket  és  feltámasztja
   testünket a végső időkben. Legyünk bölcsek, éljünk úgy, hogy ezt az isteni
   üdvözítő akaratot  és a  várható ítéletet  életünk minden  napján  szemünk
   előtt tartjuk.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Fogadd szívesen, Uram, Istenem,  fölajánlásomat és végtelen  dicséretedre,
   fogyhatatlan magasztalásodra irányuló  vágyódásomat, hiszen ezek  kijárnak
   neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok  hozzád
   és szeretnék  hozzád fordulni  minden nap,  minden időben,  és arra  kérek
   minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon  hálát
   neked és dicsőítsen téged.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161126.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról