[Napi e-vangelium] 2016-11-25

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Nov. 25., P, 00:10:00 CET


   2016. november 25. – Péntek

   Abban az  időben  Jézus  a  következő  hasonlatot  mondta  tanítványainak:
   „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már  hajtanak,
   tudjátok, hogy közel  van a nyár.  Ugyanígy ti is,  amikor látjátok,  hogy
   mindez bekövetkezik,  tudjátok  meg,  hogy közel  van  az  Isten  országa.
   Bizony, mondom nektek:  Nem múlik el  ez a nemzedék,  amíg mindez meg  nem
   történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”
   Lk 21,29-33

   Elmélkedés:

   A  világ   mulandóságát   és  emberi   létünk   időbeli   korlátozottságát
   megtapasztalva keressük a maradandó dolgokat, vágyódunk az örökkévalóra. E
   vágyunkat Jézus teljesíti be, aki a mai evangéliumban a következőt mondja:
   „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” A kijelentés egyrészt
   azt jelenti, hogy  Krisztus tanítása  minden korban  eljut az  emberekhez.
   Örök  igazság  ez,  amely  az  idők  végezetéig  irányelvként,   követendő
   útmutatásként  szolgál   a  világban   élő  embereknek.   Krisztus   szava
   megbízható, mert nem emberektől, hanem Istentől származik. Ezt a tanítást,
   ennek az  igazságnak  hirdetését  bízta  Krisztus  az  általa  létrehozott
   közösségre, az Egyházra, amely minden korban átadja az üdvösség  örömhírét
   az embereknek.
   Másrészt azt is jelenti ez a  kijelentés, hogy az üdvösséget kereső és  az
   üdvözülni vágyó ember számára örökérvényű  ez a tanítás. Azért  hallgatjuk
   Jézus tanítását, mert  benne felismerjük az  örök élet üzenetét.  Értelmem
   segítségével egyre jobban törekszem  megérteni Krisztus szavát,  szívemben
   őrzöm és életemben megvalósítom üzenetét, mert így haladhatok az  üdvösség
   útján. A  krisztusi tanítás  elfogadása  vagy elutasítása,  illetve  annak
   megvalósítása  vagy  elvetése  döntő  jelentőségű  számunkra  az  üdvösség
   szempontjából. Jézus örök igazsága az örök életre vezet.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus, vedd le rólam  bűnös életem terheit, amelyek  megakadályoznak
   abban, hogy egészen neked adjam  magamat! Hallom, érzem, hogy hívsz  engem
   az elkötelezett  életre,  amely középszerűségem  feladását  jelenti,  hogy
   érted a nagyobb jót válasszam. Nem magamra akarok építeni, hanem terád,  a
   biztos alapra, aki szolgálatot kérsz  tőlem, hogy jócselekedeteimben a  te
   jóságod ragyogjon fel az emberek számára.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161125.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról