[Evangelium] 2016-05-30

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Május. 30., H, 01:00:00 CEST


   2016. május 30. – Hétfő

   Jézus a szenvedését  megelőző napokban példabeszédekben  kezdett szólni  a
   főpapokhoz és a nép elöljáróihoz:  Egy ember szőlőt ültetett.  Bekerítette
   sövénnyel; pincét is ásott,  meg őrtornyot is  épített benne. Aztán  bérbe
   adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
   Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját,  hogy
   beszedje a  szőlő  terméséből neki  járó  részt. Ezek  azonban  nekiestek,
   megverték, és üres  kézzel elkergették.  Ekkor másik  szolgát küldött  oda
   hozzájuk: annak betörték a fejét,  és gyalázatosan elbántak vele.  Küldött
   egy harmadikat  is:  azt  megölték.  Küldött  aztán  még  többet:  közülük
   egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek.  Ezután már csak az  egyetlen
   fia maradt,  akit nagyon  szeretett. Végül  őt küldte  hozzájuk, mert  így
   gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így
   biztatták egymást: „Itt az  örökös. Gyerünk, öljük meg,  és mienk lesz  az
   öröksége!” Nekiestek tehát,  megölték, és kidobták  a szőlőből. Vajon  mit
   tesz majd  erre a  szőlő ura:  Elmegy, elpusztítja  a szőlőmunkásokat,  és
   másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást?
   A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett.
   Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.
   Erre el akarták  fogni Jézust,  de féltek a  néptől. Megértették  ugyanis,
   hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.
   Mk 12,1-12

   Elmélkedés:

   A múlt héten  a szombati evangélium  azzal fejeződött be,  hogy Jézus  nem
   válaszolt  a  vallási  vezetők  azon  kérdésére,  hogy  milyen  hatalommal
   cselekszik. Emögött az  is meghúzódik,  hogy nem ismerte  el őket  vallási
   vezetőknek és megkérdőjelezte vallási tekintélyüket. Neki, az Isten Fiának
   joga van  ahhoz, hogy  a  jeruzsálemi templomban,  az ő  Atyjának  házában
   rendet tegyen, tanítson  és gyógyítson, a  kérdezőknek viszont nincs  joga
   ahhoz, hogy felelősségre vonják őt emiatt.
   Ugyanezt a  gondolatot folytatja  a mai  evangéliumban a  szőlőmunkásokról
   szóló példabeszéd, amelyet a korábban kérdezőkhöz, a jelenlévő  főpapokhoz
   és a nép vallási  elöljáróihoz intéz. Ne legyen  kétségünk afelől, hogy  a
   címzettek rögtön felismerték  önmagukat a  példabeszédben szereplő  gonosz
   szőlőmunkásokban. A példázat  egyrészt bemutatta  elődeik gonosz  tetteit,
   Isten küldötteinek,  a prófétáknak  bántalmazását és  megölését,  másrészt
   előrevetítette, hogy  elveszítik vallási  hatalmukat, amely  felháborodást
   váltott ki belőlük. A példabeszéd ugyanakkor előre jelezte Jézusnak,  mint
   Isten Fiának  sorsát is,  akit  nem sokkal  később elfognak  és  keresztre
   feszítve megölnek, de Isten mégis  felmagasztalja őt. Az emberi  gonoszság
   ugyan Jézus halálát okozza, de az isteni jóság őt emeli jelként a magasba,
   őt dicsőíti meg.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, arra rendeltél  minket, hogy  örömben éljünk. A  munka egyedül  nem
   töltheti be életünket; add hát,  hogy megértsük az öröm mélyebb  értelmét,
   az ünnep, az  ünneplés, a játék,  az üdülés, a  pihenés, a művészet  belső
   gazdagságát és  felemelkedettségét,  de  leginkább  add  meg  a  bennünket
   szerető, ránk váró  emberekkel való együttlét  örömét. Örömvárásunknak  az
   legyen a csúcspontja, mint ahogyan te is mondottad: öröm nekem az  emberek
   között lenni.
   Cserháti József

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160530.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról