[Evangelium] 2016-05-06

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Május. 6., P, 01:00:00 CEST


   2016. május 6. – Péntek

   Búcsúbeszédében Jézus  így szólt  tanítványaihoz: Bizony,  bizony,  mondom
   nektek: ti  majd sírtok  és  jajgattok, a  világ  azonban örülni  fog.  Ti
   szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor  szül,
   szomorkodik, mert eljött az  ő órája; de  amikor megszülte gyermekét,  már
   nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így
   ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni
   fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon
   már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
   Jn 16,20-23a

   Elmélkedés:

   A Szentlélek által hozott örömről  azt állítja Jézus a mai  evangéliumban,
   hogy ezt senki nem veheti el tanítványaitól. Örömteli pillanatokat, boldog
   órákat megtapasztalhatunk földi életünk során. Azt kívánjuk ilyenkor, hogy
   ne múljon el az öröm érzése. De bármennyire is erős bennünk ez a kívánság,
   mégis elmúlik. Aztán várjuk a boldogság következő időszakát. Mindez  annak
   a jele, hogy a tartós,  a maradandó örömre vágyakozunk, amelyet  valójában
   Isten adhat nekünk.
   Rácsodálkozva mindarra,  amivel  Isten  nap  mint  nap  segíti  életünket,
   örülhetünk ezeknek. De  még nagyobb  lesz az örömünk,  ha arra  gondolunk,
   hogy Isten az üdvösségre, az örök életre hív minket és az ő  segítségének,
   kegyelmének köszönhetően  el  is  juthatunk  hozzá.  Nem  a  mi  személyes
   érdemünk ez, hanem  Isten ajándéka  számunkra. A  megváltottság öröme  ez,
   amelyet senki  nem  vehet  el  tőlünk.  Ez  az  öröm  valóban  megszünteti
   kérdéseinket, mert  megértjük Isten  szeretetének lényegét  és  egyesülünk
   vele. Legyünk hálásak mindig az Úrnak, hogy megváltott és üdvözít  minket!
   A hála  és az  öröm  érzése legyen  bennünk, amikor  Istenünk  jelenlétét,
   szeretetét érezzük!  Legyen bennünk  öröme,  amikor szavát  hallgatjuk  és
   váljon bennünk  életté!  Legyen  bennünk  a  szabadulás  öröme,  amikor  a
   szentgyónásban bűneinket megbocsátja!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Édes Jézusom, eléd borulok,  abban a biztos  tudatban, hogy te  megteheted
   azt is, amit  én még csak  el sem tudok  képzelni. Ott akarlak  szolgálni,
   ahol te akarod,  bármi áron, bármi  áldozat árán. Én  magamtól semmit  sem
   tudok tenni:  nem  tudok megalázkodni,  de  mondom neked  és  határozottan
   mondom: meg  akarok  alázkodni,  szeretni  akarom  a  megalázkodást,  hogy
   testvéreim ne vegyenek  sokba. Csukott szemmel  és bizonyos örömmel  vetem
   magam a megvetés,  a szenvedés és  elutasítás azon áradatába,  ahová a  te
   akaratod helyez. A szívembe hasít az ellenérzés, míg ezt mondom, de  mégis
   megígérem neked: akarok szenvedni, akarok érted megvetett lenni!
   Szent XXIII. János pápa

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160506.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Másfél esztendővel ezelőtt  annak tudatában  kezdtem bele  a Szent  Márton
   evangelizációs ház  építésébe, hogy  a Jóisten  nélkül ez  nem fog  menni.
   Sokat imádkoztam előtte,  és imáimban  azt a  megnyugtató választ  kaptam,
   hogy amit Isten  nevében elkezdünk,  azt az  ő segítségével  be is  tudjuk
   fejezni.

   Egy ilyen nagy munka során a Jóisten megtanít az alázatra. Megtanít  arra,
   hogy az eredményeket  ne magamnak, hanem  neki tulajdonítsam, és  azoknak,
   akiket ő indít nagylelkűségre. És  megtanít, hogy ne legyek  elbizakodott,
   de nap mint nap  bizalommal forduljak hozzá. És  türelemre tanít, hogy  ne
   siettessem a dolgokat, mert ő jobban tudja, hogy mikor jön el valaminek az
   ideje.

   Öröm számomra napról napra, hétről hétre megtapasztalni a gondviselést  és
   azt, hogy  szolgálatunk  és  kezdeményezésünk talán  tetszésre  lel  Isten
   szemében, ezért a köszönet és a hála neki jár elsősorban, továbbá  nektek,
   akik imáitokkal és adományaitokkal segítetek.

   Az elmúlt  héten helyére  kerültek az  épületen a  külső nyílászárók,  így
   mostantól  már  barátságosabb  körülmények  között  végezhetjük  a   belső
   munkálatokat. Az e-vangélium olvasók adományainak köszönhetően a költségek
   83 %-a összegyűlt. Már csak 17 % hiányzik.
   Az építkezésről új képeket készítettem,  és feltettem a honlapra, ahol  az
   adományozást is folyamatosan láthatjátok.
   www.szentmartonhaz.hu
   Szeretettel  kérem,   hogy  akinek   van  rá   lehetősége,  támogassa   az
   evangelizációs  ház  építését!   Köszönöm  nagylelkű  adományaitokat!   És
   köszönöm a  személyes  látogatásokat. Továbbra  is  mindenkit  szeretettel
   várok, aki  szeretné  megnézni nagy  munkánkat.  A Jóisten  áldását  kérem
   rátok!
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2016. május 6.

   Adományt az alábbi módokon lehet küldeni:
   1.   Online   adomány   internetes   fizetésre   alkalmas    bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: Szent Márton ház

   2. Utalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: Szent Márton ház
   Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002  6472
   0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

   3. Sárga  postai  csekk  egyszerűen  igényelhető  a  www.szentmartonhaz.hu
   honlapon. Vagy kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen e-mailben.  Kérem,
   írja meg nevét  és postacímét irányítószámmal,  valamint röviden  jelezze,
   hogy a Szent Márton ház támogatásához kér csekket.

   4. Postai (rózsaszín)  utalványon a következő  címre: Zalalövői  Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Megjegyzés: Szent Márton ház

   +1 Kérem, hogy akik cégük nevében szeretnének adakozni és a cég könyvelése
   számára igazolást kérnek közcélú adományukról, a zalalovo at gmail.com  címen
   jelezzék felém ezen igényüket. Köszönöm!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról