[Evangelium] 2016-05-03

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Május. 3., K, 01:00:00 CEST


   2016. május 3. – Kedd

   Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki
   küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt  mondtam
   nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb
   nektek, ha én elmegyek,  mert ha nem  megyek el, a  Vigasztaló nem jön  el
   hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön,  meggyőzi
   majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem
   hittek bennem. Az igazságról:  mert az Atyához megyek,  és már nem  láttok
   engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”
   Jn 16,5-11

   Elmélkedés:

   Az utolsó vacsorán mondott beszédében  Jézus újabb kijelentéseket tesz  az
   elküldendő Szentlélekről, erről olvasunk a  mai napon az evangéliumban.  A
   mi Urunk ezt mondja: az eljövendő Lélek „meggyőzi majd a világot a bűnről,
   az igazságról és az ítéletről.”
   Elsőként azt említi,  hogy a  Szentlélek meggyőzi az  embereket a  bűnről,
   pontosabban  azokat,  akik  nem  hittek  Jézusban.  Itt  tulajdonképpen  a
   hitetlenség  úgy  jelenik  meg,  mint  a  legfőbb  bűn.  Aki  szembefordul
   Jézussal, a mennyei Atya küldöttével, és hitetlenül elutasítja őt, az bűnt
   követ el, még akkor is, ha ezt  nem látja be. A Szentlélek ébreszti rá  őt
   arra, hogy bűnt követ el, mert nem csak Jézus személyét utasítja el, hanem
   az üdvösséget is, amelynek a közvetítője egyedül az Úr. Az irgalmas  Isten
   üdvözítő tervével  való szembenállás  az ember  legnagyobb bűne,  amely  a
   hitetlenségben  nyilvánul  meg.  Másodszor   azt  mondja,  hogy  a   Lélek
   működésének köszönhetően  Jézus  távozását követően  is  megismerhetik  az
   emberek az igazságot és követhetik azt. Harmadszor pedig azt állítja, hogy
   a „világ fejedelmét,” a  gonoszt már elítélte Isten,  mert nem állt ki  az
   igazság mellett  és  arra  törekszik,  hogy az  embereket  is  a  hazugság
   oldalára állítsa.
   Segítsen  minket  a   Szentlélek  abban,   hogy  Krisztusban   felismerjük
   üdvösségünk közvetítőjét és mindig kövessük őt!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Szelíd és alázatos szívű  Jézus, hallgass meg  engem! A kívánságtól,  hogy
   becsüljenek, hogy dicsérjenek, hogy előnyben részesítsenek: szabadíts  meg
   engem!  A  félelemtől,  hogy  visszautasítanak,  hogy  elfelejtenek,  hogy
   szidalmaznak: szabadíts meg engem!  Hogy másokat jobban szeressenek,  mint
   engem: add akarnom, jó Jézus! Szelíd és alázatos szívű Jézus, hallgasd meg
   könyörgésemet, és alakítsd szívemet a tied szerint!
   Merry Del Val

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160503.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Másfél esztendővel ezelőtt  annak tudatában  kezdtem bele  a Szent  Márton
   evangelizációs ház  építésébe, hogy  a Jóisten  nélkül ez  nem fog  menni.
   Sokat imádkoztam előtte,  és imáimban  azt a  megnyugtató választ  kaptam,
   hogy amit Isten  nevében elkezdünk,  azt az  ő segítségével  be is  tudjuk
   fejezni.

   Egy ilyen nagy munka során a Jóisten megtanít az alázatra. Megtanít  arra,
   hogy az eredményeket  ne magamnak, hanem  neki tulajdonítsam, és  azoknak,
   akiket ő indít nagylelkűségre. És  megtanít, hogy ne legyek  elbizakodott,
   de nap mint nap  bizalommal forduljak hozzá. És  türelemre tanít, hogy  ne
   siettessem a dolgokat, mert ő jobban tudja, hogy mikor jön el valaminek az
   ideje.

   Öröm számomra napról napra, hétről hétre megtapasztalni a gondviselést  és
   azt, hogy  szolgálatunk  és  kezdeményezésünk talán  tetszésre  lel  Isten
   szemében, ezért a köszönet és a hála neki jár elsősorban, továbbá  nektek,
   akik imáitokkal és adományaitokkal segítetek.

   Az elmúlt  héten helyére  kerültek az  épületen a  külső nyílászárók,  így
   mostantól  már  barátságosabb  körülmények  között  végezhetjük  a   belső
   munkálatokat. Az e-vangélium olvasók adományainak köszönhetően a költségek
   83 %-a összegyűlt. Már csak 17 % hiányzik.
   Az építkezésről új képeket készítettem,  és feltettem a honlapra, ahol  az
   adományozást is folyamatosan láthatjátok.
   www.szentmartonhaz.hu
   Szeretettel  kérem,   hogy  akinek   van  rá   lehetősége,  támogassa   az
   evangelizációs  ház  építését!   Köszönöm  nagylelkű  adományaitokat!   És
   köszönöm a  személyes  látogatásokat. Továbbra  is  mindenkit  szeretettel
   várok, aki  szeretné  megnézni nagy  munkánkat.  A Jóisten  áldását  kérem
   rátok!
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2016. május 3.

   Adományt az alábbi módokon lehet küldeni:
   1.   Online   adomány   internetes   fizetésre   alkalmas    bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: Szent Márton ház

   2. Utalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: Szent Márton ház
   Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002  6472
   0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

   3. Sárga  postai  csekk  egyszerűen  igényelhető  a  www.szentmartonhaz.hu
   honlapon. Vagy kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen e-mailben.  Kérem,
   írja meg nevét  és postacímét irányítószámmal,  valamint röviden  jelezze,
   hogy a Szent Márton ház támogatásához kér csekket.

   4. Postai (rózsaszín)  utalványon a következő  címre: Zalalövői  Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Megjegyzés: Szent Márton ház

   +1 Kérem, hogy akik cégük nevében szeretnének adakozni és a cég könyvelése
   számára igazolást kérnek közcélú adományukról, a zalalovo at gmail.com  címen
   jelezzék felém ezen igényüket. Köszönöm!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról