[Evangelium] 2016-05-02

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Május. 2., H, 01:00:00 CEST


   2016. május 2. – Hétfő

   Jézus az utolsó vacsorán  így szólt apostolaihoz:  Ha eljön a  Vigasztaló,
   akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd
   tanúságot tesz rólam.  Tegyetek ti  is tanúságot  rólam, hiszen  kezdettől
   fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok.
   Ki fognak  zárni benneteket  a  zsinagógákból. Sőt  eljön az  óra,  amikor
   mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek,  így
   tesznek majd veletek,  mert nem ismerik  sem az Atyát,  sem engem.  Ezeket
   azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson,  hogy
   előre megmondtam nektek.
   Jn 15,26-16,4a

   Elmélkedés:

   Amikor az  utolsó  vacsorán  Jézus  megígéri  apostolainak,  hogy  elküldi
   számukra a Szentlelket, akkor az Igazság Lelkének nevezi a harmadik isteni
   személyt. Olyan összefoglaló jellegű kijelentés ez a Szentlélekről,  amely
   több mindent foglal magába. Egyrészt azt jelenti, hogy a Szentlélek mindig
   az igazság oldalán  áll a  hazugsággal szemben. Isten  tehát az  igazságot
   képviseli, míg a gonosz a hazugság  képviselője, a hazugság atyja (vö.  Jn
   8,44). Krisztus  szavainak  igazságát a  mennyei  Atya igazolja  a  csodák
   által,  s  kettőjüktől  származik  a  Szentlélek,  az  Igazság  Lelke.   A
   Szentlélek azért jön el a világba,  hogy az embereket az igazság  oldalára
   állítsa, azaz segítsen minket abban, hogy Isten mellett döntsünk.
   Másrészt a  Krisztusban hívő  embereket  az Igazság  Lelke tanítja  meg  a
   helyes imádkozásra  és  az  Isten felé  irányuló  helyes  tiszteletre,  az
   imádásra. Jézus egy alkalommal kijelentette: „az igazi imádók Lélekben  és
   igazságban fogják imádni az Atyát” (Jn 4,23).
   Harmadrészt pedig a  Szentlélek megerősíti a  hívőket az igazság  melletti
   hűségben  és  a  tanúságtételben.  A  krisztusi  igazságról  akkor  tudunk
   hitelesen tanúskodni, ha meggyőződéssel valljuk és éljük annak  igazságát.
   Segítsen minket az  Igazság Lelke  abban, hogy  Krisztusban felismerjük  a
   követendő igazságot, akit az igaz Atya küldött hozzánk!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Atyám, rád hagyatkozom: tedd velem  azt, ami neked tetszik. Bármit  teszel
   is velem,  megköszönöm.  Kész  vagyok mindenre,  elfogadok  mindent,  csak
   akaratod teljesedjék  bennem és  minden  teremtményedben. Semmi  mást  nem
   óhajtok, Istenem! A  szeretet sürget,  hogy egészen  neked adjam  magamat,
   hogy fenntartás nélkül kezedbe helyezzem életemet – határtalan bizalommal,
   mert te vagy az én Atyám.
   Charles De Foucauld

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160502.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Pályázat grafikusok számára
   Gyermekeknek készülő evangelizációs  kiadványaink (gyermekújság,  könyvek)
   illusztrációinak  készítéséhez   keresünk   olyan   tapasztalt   rajzolót,
   grafikust,  aki  egyaránt  ért  a  szabadkézi  és  a  számítógépes   képek
   készítéséhez. Vallását  gyakorló  személy  előnyt élvez.  A  lapzárták  és
   nyomdai határidők  miatt  a pontosság  elengedhetetlenül  fontos.  Önálló,
   kreatív munkavégzésre alkalmas személyt  keresünk, aki a szövegek  alapján
   el tudja készíteni az illusztrációkat. A rendszeresen vagy az alkalmanként
   készülő  munkákat  nem  ingyen  kívánjuk,  hanem  megfelelő   honoráriumot
   fizetünk érte.
   Aki szívesen  csatlakozna  csapatunkhoz, kérjük  küldje  el  önéletrajzát,
   illetve küldje  el néhány,  lehetőleg e  területhez kapcsolódó,  bármilyen
   technikával készült  korábbi  képét az  evangelium365 at gmail.com  címünkre.
   Kérjük továbbá,  hogy  küldjön  egy  újonnan  készült  képet  az  emmauszi
   tanítványok történetéhez  illusztrációként  (egy  jelenet  vagy  az  egész
   történet képregényként). A  beküldött képeket  nem kívánjuk  felhasználni,
   azokért tiszteletdíjat nem  tudunk fizetni. A  beküldés határideje:  2016.
   május 31. További információ a fenti e-mail címen kérhető.
   Köszönettel: István atya és az E-vangélium365 csapata


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról