[Evangelium] 2016-03-28
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Már. 28., H, 01:00:05 CEST
2016. március 28. – Húsvéthétfő
Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel
futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus
jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig
odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus
így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek,
hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.”
Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a
főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel együtt tanácsot tartottak. Úgy
határoztak, hogy sok pénzt adnak a katonáknak, és meghagyják nekik:
„Mondjátok azt, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a
tanítványai, és ellopták a holttestet. Ha tudomást szerez róla a
helytartó, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.” Azok
elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd
mind a mai napig el van terjedve a zsidók között.
Mt 28,8-15
Elmélkedés:
Az evangéliumi beszámolók szerint húsvét napján mindenki ugyanarra a
kérdésre keresi a választ: hová tűnt Jézus holtteste a sírból? Az
asszonyokat a jószándék vezette Jézus sírjához, hogy a temetés napján idő
hiányában elmaradt balzsamozást utólag elvégezzék. Az üres sír látványán
elcsodálkoznak, majd sietve elindulnak, hogy elmondják a hírt az
apostoloknak. Nem Jézus feltámadásáról akarnak hírt vinni, hanem csupán
arról, hogy az Úr teste nincs a sírhelyen. Útközben találkoznak a
feltámadt Krisztussal, aki megmutatja magát előttük. Jelenlétét többféle
módon érzékelik: látják őt, hallják szavát, amikor köszönti őket, és
megérinthetik őt, amikor lábához borulnak. Szó sem lehet valamiféle érzéki
csalódásról vagy képzelődésről. S bár bizonyos szempontból a feltámadt
Jézus megdicsőült teste hasonlít a halála előtti testéhez, mégis vannak
különbségek, amelyek a későbbi találkozások során megmutatkoznak. A
megdicsőült testre ugyanis már nem érvényesek az evilági fizikai
törvények, képes megjelenni bárhol.
A főpapok is magyarázatot keresnek az üres sírra, amikor a katonák
beszámolóját meghallgatják. Ők inkább kitalálnak egy hazugságot, mert ez
könnyebb számukra, mint hittel elfogadni az igazságot Krisztus
feltámadásáról.
Elindulok-e a húsvéti hit útján?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Áldott vagy, szentháromságos Istenem, akire halandó szem nem tekinthet,
aki leírhatatlan dicsőségben rejtőzöl, s aki mégis megvilágosítod szívünk
szemét bölcsességed ajándékával, és lelkünk belső szobájában feltárod
magadat nekünk. Áldalak téged, aki mindeneket fenntartasz! Hálát adok
neked, hogy nem hízott bikák égő áldozatában leled tetszésed, hanem a szív
töredelmében és az igazság cselekedeteiben.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160328.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról