[Evangelium] 2016-03-15

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Már. 15., K, 01:00:00 CET


   2016. március 15. – Kedd

   A  Sátoros-ünnep  alkalmával  Jézus  így  beszélt  a  farizeusokhoz:   „Én
   elmegyek, és  ti  hiába kerestek,  mert  meghaltok bűneitekben.  Ahova  én
   megyek, oda ti nem jöhettek.” A  zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak  nem
   akarja megölni  magát,  hogy ezt  mondja:  Ahová  én megyek,  oda  ti  nem
   jöhettek”? Jézus így  folytatta: „Ti  innen alulról  vagytok, én  felülről
   vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért
   mondtam nektek, hogy  meghaltok bűneitekben, mert  nem hiszitek el  rólam,
   hogy ki vagyok:  ezért kell meghalnotok  bűneitekben.” Erre  megkérdezték:
   „De hát ki  vagy te?” Jézus  azt válaszolta: „Kezdettől  fogva az  vagyok,
   amit mondok is nektek.  Sokat kellene még  beszélnem rólatok, és  ítéletet
   mondanom felettetek,  mert  aki engem  küldött,  igazmondó; én  pedig  azt
   hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg,  hogy
   az  Atyáról  beszél  nekik.  Végül  Jézus  azt  mondta  nekik:  „Ha   majd
   felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok,
   és hogy semmit nem  teszek önmagamtól, hanem  azt hirdetem, amit  Atyámtól
   tanultam. Aki küldött engem,  az velem van, és  nem hagy magamra, mert  én
   mindig azt cselekszem, amiben  ő tetszését találja.”  E szavak után  sokan
   hittek Jézusban.
   Jn 8,21-30

   Elmélkedés:

   Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra  is a jeruzsálemi templom,  ahol
   Jézus a Sátoros-ünnep napjaiban tanította  az embereket, s ahol a  vallási
   vezetők vitába szálltak  vele. Személyével kapcsolatban  két kérdés  merül
   fel: hová akar menni,  illetve honnan származik.  A zsidók arra  gondolnak
   szavai alapján,  hogy  talán  önkezével  akar  véget  vetni  életének,  de
   természetesen a  mi Urunk  egészen  másra gondol.  Sorsát ismerve  mi  már
   tudjuk, hogy arra az útra gondolt, amely a szenvedésen és a kereszthalálon
   keresztül a mennyei Atyához  vezet. Földi élete  és küldetése után  vissza
   fog térni oda, ahonnan jött, ezzel  kapcsolatban mondja, hogy nem ebből  a
   világból való,  hanem felülről  jött. E  szavai miatt  merül fel  a  másik
   kérdés eredetére, származására vonatkozóan. A kérdezőket a hitetlenség  és
   a  kételkedés  megakadályozza   abban,  hogy   felismerjék  Jézus   isteni
   származását, és ebből fakad elutasításuk.
   A nagyböjt  során bennünk  is számos  kérdés merül  fel Jézus  személyével
   kapcsolatban. Szenvedése és  halála a feltámadáson  keresztül vezetett  az
   Atyához, aki azért ajándékozott új életet a Fiának, hogy reménnyel töltsön
   el minket.  Jézusban  felismerhetjük a  szívünk  mélyén megszólaló  és  az
   üdvösségre hívó Istent. Őt követve mi is eljuthatunk a mennyei Atyához.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó, Atyánk,  add,  hogy a  keresztények  közül számos  szent  papi  hivatás
   szülessen, akik  élő  hittel őrzik  Fiad,  Jézus szent  emlékét,  igéjének
   hirdetése, és a szentségek  kiszolgáltatása által amelyekkel  folyamatosan
   megújítod híveidet! Adj szent szolgákat oltárodhoz, legyenek figyelmes  és
   lelkes őrzői az Eucharisztiának, amely szentség Krisztus legfőbb  ajándéka
   a világ  megváltásáért! Hívj  szolgákat a  te irgalmasságod  kifejezésére,
   hogy a kiengesztelődés  szentsége által  megbocsátásod örömét  terjesszék!
   Add meg, ó, Atyánk,  hogy az Egyház örömmel  fogadja Fiad Lelkének  számos
   sugallatát,  és  iránta   való  tanulékonysággal   gondoskodjon  papi   és
   szerzetesi hivatásokról! Erősítsd meg a püspököket, papokat, diakónusokat,
   szerzeteseket,  és  minden  Krisztusban  megkereszteltet,  hogy  hűségesen
   teljesítsék  küldetésüket  az   evangélium  szolgálatában!  Kérünk   téged
   Krisztus,  a  mi  Urunk  által.  Mária,  Apostolok  Királynője,  könyörögj
   érettünk!
   XVI. Benedek pápa

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160315.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról