[Evangelium] 2016-03-06

[Evangelium mindennap]

   2016. március 6. – Nagyböjt 4. vasárnapja

   Azokban a napokban:  Vámosok és bűnösök  jöttek Jézushoz, hogy  hallgassák
   őt. A farizeusok  és az  írástudók méltatlankodtak miatta.  „Ez szóba  áll
   bűnösökkel, sőt  eszik  is  velük”  –  mondták.  Jézus  erre  a  következő
   példabeszédet mondta nekik:
   „Egy embernek  két fia  volt.  A fiatalabbik  egyszer így  szólt  apjához:
   Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta  köztük
   vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és  elment
   egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát.  Amikor
   mindenét elpazarolta,  az  országban nagy  éhínség  támadt, s  ő  maga  is
   nélkülözni kezdett. Erre  elment, és elszegődött  egy ottani gazdához.  Az
   kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna
   gyomrát a sertések eledelével, de még  abból sem adtak neki. Ekkor  magába
   szállt: Atyám házában hány napszámos  bővelkedik kenyérben – mondta –,  én
   meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki:  Atyám,
   vétkeztem az  ég ellen  és  teellened. Arra  már  nem vagyok  méltó,  hogy
   fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.
   Azonnal  útra  is  kelt,  és  visszatért  atyjához.  Atyja  már  messziről
   meglátta, és megesett  rajta a  szíve. Eléje sietett,  nyakába borult,  és
   megcsókolta. Ekkor  a fiú  megszólalt:  Atyám, vétkeztem  az ég  ellen  és
   teellened. Arra  már  nem  vagyok  méltó, hogy  fiadnak  nevezz.  Az  atya
   odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok  rá.
   Húzzatok gyűrűt az  ujjára és  sarut a  lábára. Vezessétek  elő a  hizlalt
   borjút, és vágjátok  le. Együnk  és vigadjunk,  hisz fiam  halott volt  és
   életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
   Az idősebbik  fiú  kint volt  a  mezőn. Amikor  hazatérőben  közeledett  a
   házhoz, meghallotta a zeneszót és a  táncot. Szólt az egyik szolgának,  és
   megkérdezte, mi történt. Megjött  az öcséd, és  atyád levágatta a  hizlalt
   borjút, mivel  épségben  visszakapta  őt  –  felelte  a  szolga.  Erre  az
   idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött,  és
   kérlelni kezdte.  De  ő szemére  vetette  atyjának: Látod,  én  annyi  éve
   szolgálok neked, és egyszer sem szegtem  meg parancsodat. És te nekem  még
   egy gödölyét sem adtál  soha, hogy mulathassak  egyet a barátaimmal.  Most
   pedig, hogy ez a te fiad,  aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta,  megjött,
   hizlalt borjút vágattál le neki.
   Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.  De
   most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és
   most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
   Lk 15,1-3. 11-32

   Elmélkedés:

   A legdrágább ruha
   A tékozló  fiú  evangéliumi  példabeszéde  rengeteg  művészt  megihletett.
   Egyesek a bűnös állapotot,  a disznókra vigyázó  fiút ábrázolták, mások  a
   hazatalálás  pillanatát,  a  visszafogadás  örömét  jelenítették  meg.  Ez
   utóbbiak közé tartozik Rembrandt munkásságának egyik legjelentősebb  műve,
   A tékozló fiú hazatérése címet viselő olajfestmény, amely bizonyára  sokak
   számára  ismert.  Rembrandt   egy  másik  alkotásán,   egy  rézkarcon   is
   megörökítette a  hazatalálás  jelenetét, ezen  egy  kissé másként.  A  két
   főalak itt az apa és a lába elé  boruló fiú. A háttérben az atyai ház,  az
   otthon, ahonnan  elindult és  ahová  visszatért a  fiú. Egy  szolga  éppen
   kinyitja az ablakot, egy másik pedig az  ajtón át hozza az új cipőt és  az
   új ruhát. Érdemes elgondolkoznunk a két mellékszereplőn, cselekedetükön.
   Egy szolga kinyitja a ház ablakát.  Azt az ablakot, amelyet talán  évekkel
   korábban az apa  parancsára csuktak  be, amikor  fia elhagyta  a házat  és
   családját. Azóta sötétség  borult a házra.  Az apát megdöbbentette  fiának
   távozása, hűtlensége  és  hálátlansága.  Bántotta a  dolog,  mert  mindent
   megtett, hogy  fia otthon  érezze  magát az  atyai  házban, érezze  e  ház
   biztonságát és mindazok szeretetét,  akik itt élnek.  Az apa érzéseit  jól
   ismerjük. Amikor valakit  elveszítünk, nem szívesen  megyünk az utcára  és
   kerüljük az embereket. Visszahúzódunk a világtól, bezárkózunk otthonunkba,
   becsukjuk  az  ablakokat,  lehúzzuk  a  redőnyöket.  Magunkba   zárkózunk,
   gondolatainkba süllyedünk,  bánt  a fény,  mert  az örömteli  régi  időkre
   emlékeztet. Múlnak a szürke hétköznapok, nincsenek ünnepek. E házban nincs
   helye a vigasságnak, talán ezért nem engedte soha az apa, hogy a másik fiú
   a barátaival mulasson. Az apa állandóan otthon van, mert azt reméli,  hogy
   fia egyszer hazatér. Ő nem jár ki a mezőre dolgozni, a munkát a másik  fiú
   végzi, aki becsülettel dolgozik az örökség reményében. Az apa otthon várja
   a fiát, mert neki otthon kell lennie  akkor, amikor a fiú hazatér. Az  apa
   várja a fiát minden nap, ezért pillantja meg már a távolból és siet elé  -
   ahogyan Jézus elmondja  a történetet. A  találkozás pillanatában a  szolga
   kinyitja az ablakot, beengedi a friss levegőt és a napfényt a házba,  hogy
   a világosság és öröm betöltse azt.
   A másik szolga pedig  az apa parancsára hozza  az új ruhát, pontosabban  a
   „legdrágább ruhát” - miként  Lukács evangélista írja.  Nem kell rá  sokáig
   várni, a ruha már jó ideje el  van készítve, a fiú távozásától fogva  arra
   vár, hogy valaki magára öltse. E ruha  nem egyszerűen csak új, hanem ez  a
   legdrágább. A fiúnak járó ruha. Az apa ajándéka a hazatérőnek, akit mindig
   is fiának  tekintett, akkor  is, ha  egy időre  megszakadt kapcsolatuk.  A
   fiának tekintette, mert az ő szeretete nem szűnt meg fia iránt.
   Ezek az apró jelenetek, Rembrandt művészi elgondolásai hűen tükrözik  azt,
   amit Jézus el akart mondani a  tékozló fiú példázatával. Istent bántja  az
   ember  bűne.  Bántja,  ha  hálátlanul  elhagyom  és  megszakítom  vele   a
   szeretetkapcsolatot. Nem  esik depresszióba,  de állandóan  várja a  bűnös
   megtérését, hazatalálását, visszatérését. Isten kész megbocsátani, leveszi
   rólam a bűnös élet rongyait és  a kegyelem „legdrágább ruháját” adja  rám.
   Isten örül annak, ha  visszatalálok hozzá, elhagyom  a bűnös életet.  Örül
   annak, ha újra az ő fiának, gyermekének tartom magam.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenem, irgalmas Atyám!  Öröm számomra,  hogy újra  a közeledben  vagyok,
   visszafogadsz  magadhoz  és  ismét  szeretettel  ölelsz  át  engem.   Öröm
   számomra, hogy  megbocsátod bűnömet.  Szereteted  soha nem  volt  számomra
   kényszer, én  mégis  megtagadtam  azt, elhagytalak  téged.  Most  bűneimet
   megbánva térek vissza hozzád, és  elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy.  Te
   mindig vártál engem  és bíztál abban,  hogy nem felejtem  el jóságodat  és
   szeretetedet.  Érints   meg  kezeddel,   amelyből  megbocsátás,   irgalom,
   gyógyulás, tisztulás, megbékélés,  szeretet és öröm  sugárzik. Érints  meg
   irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160306.mp3