[Evangelium] 2016-07-26

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Júl. 26., K, 01:00:00 CEST


   2016. július 26. – Kedd

   Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot
   és hazatért. Otthon azt kérték  tőle tanítványai: „Magyarázd meg nekünk  a
   szántóföldről  és  a  konkolyról   szóló  példabeszédet!”  Kérésükre   így
   magyarázta meg: „Aki a jó  magot veti, az az  Emberfia. A szántóföld ez  a
   világ. A jó mag az  Isten országának a fiai,  a konkoly pedig a  gonoszság
   fiai. Az ellenség, aki elvetette a  konkolyt, az ördög. Az aratás a  világ
   vége, az  aratók  pedig  az  angyalok.  Ahogyan  aratáskor  összeszedik  a
   konkolyt és  elégetik, úgy  lesz a  világ végén  is. Az  Emberfia  elküldi
   angyalait,  azok  összeszednek  országából   minden  botrányt  és   minden
   gonosztevőt, és tüzes  kemencébe vetik. Ott  majd sírás és  fogcsikorgatás
   lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek
   füle van, hallja meg!”
   Mt 13,36-43

   Elmélkedés:

   Az elmúlt napok ünnepei megszakították azt a sorozatot, amelyben  Jézusnak
   az  Isten  országát  bemutató  példabeszédei  szerepeltek.  Ha  a  köznapi
   evangéliumok soránál maradtunk  volna, akkor a  magvetőről szóló  példázat
   után a búzáról és a konkolyról  (vö. Mt 13,24-30), a mustármagról (vö.  Mt
   13,31-32),  valamint  a  kovászról  (vö.  Mt  13,33)  szóló   hasonlatokat
   olvashattuk  volna.  A  mai  naptól  visszatérünk  ezekhez  a   részekhez.
   Tanítványai kérésére Jézus megmagyarázza a  búzáról és a konkolyról  szóló
   tanítását. A részletes magyarázatot már nem az egész nép, hanem csak Jézus
   tanítványai hallják.
   Azt könnyű volt kitalálni, hogy ki lehet a magvető és kiket jelképeznek  a
   jó magok,  illetve  a gyomnövény  magjai.  A problémát  inkább  a  magvető
   közbelépése, megengedő magatartása jelentette,  illetve az a kérdés,  hogy
   vajon mikor jön el az aratás  ideje. E kérdések valószínűleg már abban  az
   időben fogalmazódtak  meg a  keresztény  közösség tagjaiban,  amikor  Máté
   evangéliuma  keletkezett,  tehát   néhány  évtizeddel   Jézus  halála   és
   feltámadása   után.   A   gonosz   tevékenységét,   az   üldözéseket   már
   megtapasztalták a közösség tagjai, de vajon meddig fog tartani? Mikor  jön
   el  az  Úr,  hogy   igazságot  szolgáltasson?  A  Jézusnak   tulajdonított
   magyarázat az idő tekintetében  ugyan nem ad  pontos választ, azt  viszont
   nyilvánvalóvá teszi,  hogy Isten  gondoskodni  fog a  szétválasztásról,  a
   bűnösök megbüntetéséről és az igazak jutalmazásáról.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mindig soknak  tartjuk,  amit mi  teszünk  másokért; ellenben  amit  mások
   tesznek érettünk, azt semmibe sem  vesszük. Úgy látszik, két szívünk  van:
   egy lágy, gyöngéd, engedékeny, önmagunk  számára, és egy kemény,  szigorú,
   zord, embertársaink számára.
   Szalézi Szent Ferenc

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160726.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról