[Evangelium] 2016-07-25
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Júl. 25., H, 01:00:00 CEST
2016. július 25. – Hétfő, Szent Jakab apostol
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak
(Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte,
hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte:
„Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az
egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek
vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell
innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A
szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön
mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott,
akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a
testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt
hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető
emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így
legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első
akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki
szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét
váltságul mindenkiért.”
Mt 20,20-28
Elmélkedés:
Az isteni akarat idővel átalakítja az emberi szándékokat és
elképzeléseket. Nem az emberi akarat megszüntetéséről vagy annak
kényszerítéséről van itt szó, hanem arról, hogy az ember lassanként egyre
jobban megismeri Isten akaratát és annak szolgálatába állítja életét, hogy
így helyes mederbe kerüljenek szándékai.
A mai napon Szent Jakab apostolt ünnepeljük, aki testvérével, Jánossal
együtt végigjárta a lelki átalakulásnak ezt az útját. Neki is voltak
elképzelései Jézus messiási uralmáról és azzal kapcsolatban is nagyszabású
tervei voltak, hogy neki milyen szerepe lehet majd. Dicsőség, uralkodás,
hatalom jellemezték elképzeléseit, amely idővel szolgálattá,
önfeláldozássá, vértanúsággá alakult át. E lelki érésnek, fejlődésnek
hátterében nem egyszerűen csak Jézus szavai álltak, hanem sokkal inkább az
Úr példája, aki tanítványaitól, különösen is apostolaitól azt várja, hogy
osztozzanak sorsában.
Lehetnek az életben nekem is nagyszerű terveim, csodálatos elképzeléseim
jövőmmel kapcsolatban, de Isten nem képes-e még ennél is jobbat,
csodálatosabbat kigondolni? Vajon hajlandó vagyok-e elindulni az
apostolokéhoz hasonló úton? Kész vagyok-e arra, hogy Istennek
engedelmeskedjek? Az isteni akarat idővel átalakítja az én emberi
szándékaimat és elképzeléseimet is.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül
induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz az út
számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet
felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem
akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy
vezetőm az örök élet felé! Te légy társam az Atyához vezető úton! Te légy
erősítőm, ha fáradok! Te légy bátorítóm, ha csüggedek! Te légy örömöm,
amikor megérkezem! Segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160725.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról