[Evangelium] 2016-07-22
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Júl. 22., P, 01:00:00 CEST
2016. július 22. – Péntek, Szent Mária Magdolna
A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt,
Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ
elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és
ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott.
Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá:
„Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem
tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte,
de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz?
Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így
válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal
vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott:
„Rabbóni!” vagyis „Mester”! „Ne tartóztass! – felelte Jézus. Még nem
mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik!
Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti
Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak:
„Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.
Jn 20,1-2.11-18
Elmélkedés:
Szent Mária Magdolna napjának evangéliuma az egyik első húsvéti
találkozást írja le a feltámadt Krisztussal. Érdemes odafigyelnünk arra,
hogy miként halad előre az esemény a félreértéstől a bizonyosságig, a
kételkedéstől a hitvallásig. Mindeközben nagyon kevés szó esik Mária
Magdolna és Jézus között. Jézust egy kertben, egy sírkertben temették el,
azért gondolta azt kezdetben Mária Magdolna, hogy talán a kert
gondozásával megbízott kertésszel beszélget. A sír üres, s egyelőre nincs
semmi magyarázat arra, hogy miért és hová tűnt el Jézus holtteste. Mária
Magdolna azt feltételezi, hogy valaki elvihette, s azt várja, hogy ezzel
kapcsolatban tud valamit az ott lévő személy.
A találkozás fordulatát az jelenti, amikor Jézus a nevén szólítja Mária
Magdolnát és ilyen módon jelzi számára, hogy kivel beszél. Nevének
meghallása felnyitja Mária Magdolna szemét, felismeri Jézust és úgy fejezi
ki hitét, hogy Mesternek szólítja a feltámadt Urat.
A jelenet azt mutatja, hogy feltámadását követően Jézus nem hatalmát,
dicsőségét, rendkívüli képességeit akarja megmutatni, hogy ezzel igazolja
a halálból való új életre támadását, hanem továbbra is egészen közel van
az emberekhez. Beszélget Mária Magdolnával, majd az apostolokkal, Tamás
apostol pedig meg is érintheti sebhelyeit. A feltámadt Krisztus azonos
azzal a Krisztussal, aki a földön élt, tanított, bejárta az országot és
csodákat tett. A feltámadt Krisztus a hit által felismerhető.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, taníts meg engem igaz nagylelkűségre! Taníts meg, hogy úgy
szolgáljak neked, ahogy azt megérdemled, hogy számolgatás nélkül adjak,
sebeket észre sem véve harcoljak, pihenés nélkül munkálkodjak, s
feláldozzam magam minden jutalom reménye nélkül, csak azért, hogy
akaratodat teljesítsem!
Szalézi Szent Ferenc
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160722.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról