[Evangelium] 2016-02-09

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Feb. 9., K, 01:00:04 CET


   2016. február 9. – Kedd

   Abban az időben: Összegyűltek Jézus  köré a farizeusok és néhány  írástudó
   Jeruzsálemből. Látták,  hogy  egyik-másik tanítványa  tisztátalan,  vagyis
   mosatlan kézzel  eszi  a kenyeret.  A  farizeusok és  általában  a  zsidók
   ugyanis nem esznek  addig, amíg  meg nem  mossák a  kezüket könyékig,  így
   tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem  esznek,
   míg meg nem mosakszanak. S még  sok más hagyományhoz is ragaszkodnak:  így
   például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
   A  farizeusok  és  írástudók   tehát  megkérdezték:  „Miért  nem   követik
   tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”
   Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok  Izajás,
   amint írva van:  Ez a  nép ajkával  tisztel engem,  ám a  szíve távol  van
   tőlem. Hamisan  tisztelnek, olyan  tanokat tanítván,  amelyek csak  emberi
   parancsok.  Az  Isten   parancsait  nem  tartjátok   meg,  de  az   emberi
   hagyományokhoz ragaszkodtok.”
   Azután így  folytatta:  „Ügyesen  kijátsszátok Isten  parancsait,  hogy  a
   magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat
   és anyádat,  és aki  atyját vagy  anyját átkozza,  halállal bűnhődjék!  Ti
   ellenben azt  tanítjátok: Ha  valaki azt  mondja atyjának  vagy  anyjának:
   amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt  áldozati
   adomány, annak nem engeditek  meg, hogy bármit is  tegyen apja vagy  anyja
   érdekében. Így a  magatok hagyományával kijátsszátok  Isten parancsát,  és
   még sok más ehhez hasonlót tesztek.”
   Mk 7,1-13

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumi jelenet arra példa, hogy a tanító Jézus nem riad  vissza
   attól, hogy mondanivalóját szembeállítsa korának más tanítói, az írástudók
   és a  farizeusok  tanításával.  Jézus  kijelentéseinek  értelmezése  során
   azonban ne essünk túlzásokba, hiszen nem  az volt a szándéka, hogy  vitába
   kerüljön a  hivatalos tanítókkal.  Az  írástudók azt  tekintették  legfőbb
   feladatuknak, hogy értelmezzék a mózesi törvényt és gyakorlati  tanácsokat
   adjanak annak megtartásával, alkalmazásával kapcsolatban. Ez olyan  helyes
   szándék részükről, amelyet  Jézus is elismert.  Ugyanakkor sok esetben  az
   írástudók értelmezése és  alkalmazási javaslata eltért  attól, amit  Isten
   eredetileg akart az  általa adott  törvénnyel, s  erre hívta  fel Jézus  a
   figyelmet, ami  ellenszenvet váltott  ki  belőlük. A  fokozatosan  erősödő
   ellentét másik oka az írástudók  és farizeusok képmutatása volt, azaz  jól
   értelmezték  és  helyesen  tanították  ugyan  az  isteni  törvényeket   és
   parancsokat,  de  ők   maguk  nem   tartották  meg   azokat,  illetve   ha
   megtartották, ezzel  inkább az  emberek elismerését  akarták  megszerezni,
   mintsem Isten tetszését keresték.
   Jézus jogosan gondolta, hogy mindenkinél jobban ismeri az Atyát és jogosan
   állította, hogy  jobban  ismeri másoknál  az  Atya törvényeit.  A  mennyei
   Atyával való egysége az  alapja annak, hogy az  igazságot tanítja. Ezt  az
   igazságot érdemes követnünk.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mindenható  Úristen,   aki   gondviselésed  eszközéül   gyarló   embereket
   választasz,  ily   módon  is   kitünteted   isteni  hatalmadat   a   világ
   kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a
   legfőbb hatalmasságot és  minden hatalom kútfejét:  annak általad  rendelt
   egyházi és világi képviselőit  köteles engedelmességgel tiszteljem, s  így
   isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160209.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról