[Evangelium] 2016-02-08

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Feb. 8., H, 01:00:01 CET


   2016. február 8. – Hétfő

   Jézus és apostolai egyszer áthajóztak  a Genezáreti-tó túlsó partjára,  és
   ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték
   Jézust. Bejárták az  egész környéket, s  a betegeket hordágyon  odavitték,
   ahol a hír szerint  Jézus tartózkodott. Amerre csak  járt, a falvakban,  a
   városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték,  hogy
   legalább  a   ruhája  szegélyét   érinthessék.  Aki   csak   megérintette,
   meggyógyult.
   Mk 6,53-56

   Elmélkedés:

   Sokan azt feltételezik Istenről, hogy a betegség, a szenvedés és a sokféle
   emberi nyomorúság tőle származik. Ehhez  még azt is hozzáteszik, hogy  így
   akarja büntetni a bűnös embereket. Elsősorban a nem hívők vélekednek  így,
   de vallásukat gyakorló emberek szájából is hallani hasonló kijelentéseket,
   amikor  váratlanul  találkoznak  a   szenvedéssel,  főként  ha  ők   annak
   elszenvedői. A „Miért büntet  így az Isten?” típusú  kérdések mögött ez  a
   felfogás húzódik meg.  Úgy tűnik,  a betegséget és  a szenvedést  nehezebb
   elfogadni, de könnyebb érte Istent  hibáztatni. Ez az Isten-kép  valójában
   teljesen torz és helytelen. Ez az elképzelés Istenről egyáltalán nem felel
   meg annak, amilyennek Isten megmutatkozik Jézus személyében, s  amilyennek
   Jézus megmutatja előttünk a mennyei Atyát.
   Éppen ellenkezőleg: Isten nem a betegségek okozója. Isten nem leli  örömét
   abban, hogy szenvedések  érik az  embert. Isten  az ember  testi és  lelki
   egészségét akarja. Nyilvános működése évei során ezért gyógyított meg  oly
   sok  beteget   Jézus,  visszaadva   a  testi   egészséget,  és   hirdette,
   közvetítette Istentől a bűnök bocsánatát, visszaadva a lelki egészséget.
   Ezt a hetet  a betegek  szolgálatára, látogatására  szentelem. Nem  csupán
   együttérzésemet akarom  kifejezni, hanem  együtt akarok  lenni azzal,  aki
   számára próbatételt jelent a betegség vagy a szenvedés.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Istenem,  szívből  bánom  egész életem  minden  vétkét,  mert  ezzel
   rászolgáltam büntetésedre;  mivel hozzád,  legnagyobb jótevőmhöz  hálátlan
   voltam; különösen pedig  azért, mert téged,  végtelenül jó Istent  ezáltal
   megbántottalak!
   Ígérem, hogy életemet megjavítom, és  többé nem akarok vétkezni.  Jézusom,
   add ehhez kegyelmedet!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160208.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról