[Evangelium] 2016-02-04

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Feb. 4., Cs, 01:00:06 CET


   2016. február 4. – Csütörtök

   Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte
   őket, hatalmat  adva nekik  a  tisztátalan lelkek  felett.  Megparancsolta
   nekik, hogy az útra  ne vigyenek semmit,  csak vándorbotot: sem  kenyeret,
   sem tarisznyát, sem pénzt az  övükben. Sarut kössenek, de két  ruhadarabot
   ne vegyenek magukra.
   Azután így  folytatta:  „Ha valahol  betértek  egy házba,  maradjatok  ott
   addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak
   be és nem  hallgatnak meg  titeket, menjetek  el onnét,  s még  a port  is
   rázzátok  le  lábatokról,  tanúbizonyságul  ellenük.”  Azok  elmentek,   s
   hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és  olajjal
   megkenve sok beteget meggyógyítottak.
   Mk 6,7-13

   Elmélkedés:

   A názáreti zsinagógában történtek nem tántorítják meg Jézust küldetésében.
   Fellépése mindenképpen kudarc és csalódás  volt, ő sem számíthatott  arra,
   hogy földijei hitetlenül, elutasítóan  fogadják őt. Mégsem csügged,  hanem
   folytatja útját, továbbra is járja a környék településeit, hogy tanítsa az
   embereket. Tizenkét  tanítványának  missziós  útra küldésével  az  volt  a
   szándéka, hogy működését kiterjessze, tanítása minél több helyre eljusson.
   Jézus cselekedetét az  evangélista azzal  írja le,  hogy először  „magához
   hívta,” majd pedig  „elküldte” őket.  Ő tehát  a kezdeményező,  ő küldi  a
   tanítványokat, tőle indulnak  azok, akik küldetést  kapnak. A  tanítványok
   küldetése tehát nem független Jézustól, hanem Mesterükhöz kötődik. Ő látja
   el őket  tanácsokkal  az  útra,  ő ad  nekik  utasításokat  az  elvégzendő
   feladatra vonatkozóan és ő ad nekik erőt ahhoz, hogy szolgálatuk, munkájuk
   hatékony legyen.  Bár  ennél  a  résznél még  nem  szerepel  az  „apostol”
   kifejezés az útnak indulókkal kapcsolatban, mégis a szó eredeti értelmében
   mondhatjuk rájuk, hiszen valóban küldöttek, azaz apostolok ők.
   Keresztény emberként  minden nap  késztetést  érzünk arra,  hogy  kezünkbe
   vegyük azt a  vándorbotot, amiről Jézus  beszél. Érezzük  felelősségünket,
   hogy útnak  kell indulnunk  az  emberek felé,  hogy elvigyük  nekik  Jézus
   tanítását. Induljunk! Mindannyian küldöttek vagyunk!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Add  Uram,  hogy  minden  dolog  felé  rendezett  szeretettel   forduljak,
   elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e
   világ javait, mintha nem használnám.
   Add, hogy  értelmem  bizonyos  belső érzékével  meg  tudjam  különböztetni
   azokat  a  dolgokat,  amelyekre  szükségem  van,  azoktól,  amelyek   csak
   élvezetemre szolgálnak, hogy így  az átmeneti dolgokkal csak  ideiglenesen
   foglalkozzam, és csak  a szükséges mértékben,  de ugyanakkor örök  vággyal
   öleljem át az örök valóságokat.
   Clairvaux-i Szent Bernát

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160204.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról