[Evangelium] 2016-08-02

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Aug. 2., K, 01:00:00 CEST


   2016. augusztus 2. – Kedd

   Amikor (a  kenyérszaporítás után)  mindnyájan  ettek és  jóllaktak,  Jézus
   mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek
   át  előtte  a  túlsó  partra,  miközben  ő  elbocsátja  a  tömeget.  Amint
   elbocsátotta az  embereket, fölment  a  hegyre, hogy  egyedül  imádkozzék.
   Közben beesteledett, és ő ott volt  egymagában. A csónak pedig már jó  pár
   stádiumnyira eltávolodott  a parttól.  Hányták-vetették a  hullámok,  mert
   ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult  feléjük
   a víz  színén járva.  Amikor észrevették,  azt hitték,  hogy kísértet,  és
   rémületükben  felkiáltottak.   De   Jézus  azonnal   megszólította   őket:
   „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te
   vagy az,  parancsold meg,  hogy  hozzád menjek  a  vízen!” Ő  azt  mondta:
   „Jöjj!” Péter ki is  szállt a csónakból, elindult  a vízen, és ment  Jézus
   felé. De az erős  szél láttán megijedt,  és merülni kezdett.  Felkiáltott:
   „Ments meg, Uram!” Jézus  nyomban kinyújtotta kezét,  megfogta őt, és  így
   szólt hozzá:  „Te kicsinyhitű,  miért  kételkedtél?” Amikor  beszálltak  a
   bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és  így
   szóltak: „Te  valóban az  Isten  Fia vagy!”  Akkor  átkeltek a  tavon,  és
   Genezáret földjénél  értek partot.  Annak a  helynek a  lakói  felismerték
   Jézust, hírét vitték az egész  környéken. Eléje hoztak minden beteget,  és
   kérték,  hogy  legalább  ruhája   szegélyét  érinthessék.  És  akik   csak
   hozzáértek, mind meggyógyultak.
   Mt 14,22-36

   Elmélkedés:

   A   kenyerek   és   halak   csodálatos   megszaporításakor   az    emberek
   megtapasztalhatták  Jézus  különleges  erejét,  képességét.  Az   eseményt
   követően újabb jelét, bizonyítékát adja  istenségének, de ennek már nem  a
   nagyszámú nép, hanem csak tanítványai a  tanúi. Jézus a víz tetején  járva
   indul a bárkában evező tanítványok  után. Istenségét egyrészt az  mutatja,
   hogy képes a víz  tetején járni, nem süllyed  el, azaz nem vonatkoznak  rá
   ennek a világnak természeti törvényei. Másrészt abban nyilvánul meg isteni
   hatalma, hogy képes  megmenteni a kicsinyhitű  Pétert. E különleges  jelek
   elérik hatásukat, a tanítványok  így vallják meg  hitüket: „Te valóban  az
   Isten Fia vagy!”
   Elmélkedésünkben   ne   menjünk   el   szó   nélkül   amellett,   hogy   a
   kenyérszaporítás és a vízenjárás csodája között Jézus felment a hegyre  és
   imádkozott. Bár az evangélista nem szentel nagy figyelmet ennek és  csupán
   egyetlen rövid mondattal tesz említést róla, mégis olyan jelenet ez, amely
   többször előfordul az evangéliumokban. Jézus félrevonul, keresi a  magányt
   és az egyedüllétet, hogy imádkozzon,  beszéljen az Atyával. Ez  alkalommal
   bizonyára hálát adott a csodáért, amit az emberek éhségének  megszüntetése
   érdekében tett, tehetett,  illetve az Atya  újabb segítségét kérte  ahhoz,
   hogy  tanítványaiban  ne  félelem,   hanem  hit  ébredjen  akkor,   amikor
   rendkívüli hatalmát megtapasztalják.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus!  Te egykor  parancsba adtad  az apostoloknak,  hogy
   elmenvén  az  egész  világra  tegyenek  minden  embert  tanítványoddá   és
   kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt
   a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is  és
   minden keresztény embernek  szól. Segíts  minket, hogy  – miközben  hittel
   valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval
   és a Szentlélekkel! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160802.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról