[Evangelium] 2016-04-20

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Ápr. 20., Sze, 01:00:01 CEST


   2016. április 20. – Szerda

   Abban az  időben  Jézus  hangos  szóval hirdette:  Aki  bennem  hisz,  nem
   énbennem hisz, hanem abban, aki küldött  engem. Aki engem lát, azt  látja,
   aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz,
   ne maradjon sötétségben.  Aki hallgatja ugyan  tanításomat, de nem  tartja
   meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem  a
   világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és
   nem fogadja el tanításomat.  A tőlem hirdetett ige  ítéli el őt az  utolsó
   napon. Mert én nem magamtól beszéltem,  hanem az Atya, aki küldött  engem,
   hagyta meg nekem,  hogy mit  mondjak és mit  hirdessek. Tudom,  hogy az  ő
   parancsa örök  élet. Amit  tehát  hirdetek, úgy  hirdetem, amint  az  Atya
   mondta nekem.
   Jn 12,44-50

   Elmélkedés:

   A mai  evangélium nem  követi  időrendben az  előző napi  részleteket,  de
   gondolatában azok folytatása, mert itt is Jézus küldetéséről, a Fiú és  az
   Atya egységéről van  szó. A  helyes értelmezéshez jó  tudnunk, hogy  János
   evangéliuma az I. század vége felé keletkezett. Az apostoli időkben komoly
   problémát okozott  a  zsidók  hitetlensége,  Jézus  elutasítása.  Az  első
   keresztény  közösségeket,  amelyek   tagjai  között   egyaránt  voltak   a
   zsidóságból és  a  pogányságból  megtértek,  mélyen  foglalkoztatta  az  a
   kérdés, hogy miért nem fogadta el az egész választott nép Jézus személyét?
   Miért utasították  el őt  a vallási  vezetők? Miért  nem hitték  el,  hogy
   valóban ő a Messiás?
   A kérdés  titkát csak  fokozta az  a jelenség,  hogy egyre  többen  lettek
   keresztényekké a pogányok közül, s az évszázad végére már nagyobb  számban
   voltak, mint a zsidó vallásból megtértek. Szent János evangélista e helyen
   egy  olyan  beszédet  közöl  Jézustól,  amelyikben  utalás  szerepel  arra
   vonatkozóan, hogy küldetése nem  csupán az ószövetségi választott  néphez,
   hanem az egész  emberiséghez szól. Isten  Fiának világossága minden  ember
   felé kiárad, mert az Atya mindenkit hív az üdvösségre, az örök életre.  Az
   üdvösség feltétele,  hogy az  emberek hittel  elfogadják az  ő  küldöttét,
   Jézust. Ez természetesen napjaink nemzedékére is érvényes.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és  kicsinységem
   tudatában  hálát  adok  neked,   s  egész  lelkemmel  kérlek,   rendkívüli
   jóságodban  fogadd  jóakarattal  könyörgésemet:  hatalmaddal  űzd  el   az
   ellenséget  tetteimtől  és  cselekedeteimtől,  erősíts  engem  a   hitben,
   kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem
   boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél  és
   mindennél jobban szeresselek!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160420.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Nagy  lendülettel   folytatódott   az   elmúlt  héten   a   Szent   Márton
   evangelizációs ház építése a víz-, gáz-, fűtésszerelési munkálatokkal,  és
   az aljzatbeton elkészítésével.  Hamarosan következik az  ablakok és  ajtók
   beszerelése (gyártásuk már folyamatban van), majd a burkolás és a festés.
   Nagy  örömömre  szolgál,  hogy   segítő  adományaitoknak  köszönhetően   a
   költségek 81 %-a összegyűlt. Már csak 19 % hiányzik.

   Összegyűjtöttük, hogy az  építkezés befejezéséig még  mi minden  hiányzik,
   azaz mihez  gyűjtjük az  adományokat, az  alábbi linken  megnézhetitek.  A
   táblázatban  részletesen  láthatjátok  a  hiányzó  tételeket,  valamint  a
   felajánlásokat. Hálás  köszönet  azoknak,  akik az  elmúlt  héten  küldtek
   adományt. Köszönet  G. Jánosnak,  az e-vangélium  olvasójának, aki  a  ház
   összes villanyszerelési anyagát felajánlotta.
   http://zalalovo.plebania.hu/plebania/szent_marton_haz

   Az építkezésről új képeket készítettem,  és feltettem a honlapra, ahol  az
   adományozást is folyamatosan láthatjátok.
   www.szentmartonhaz.hu
   Szeretettel  kérem,   hogy  akinek   van  rá   lehetősége,  támogassa   az
   evangelizációs ház építését! Köszönöm nagylelkű támogatásotokat!
   A Jóisten áldását kérem rátok!
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2016. április 20.

   Adományt az alábbi módokon lehet küldeni:
   1.   Online   adomány   internetes   fizetésre   alkalmas    bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: Szent Márton ház

   2. Utalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: Szent Márton ház
   Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002  6472
   0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

   3. Sárga  postai  csekk  egyszerűen  igényelhető  a  www.szentmartonhaz.hu
   honlapon. Vagy kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen e-mailben.  Kérem,
   írja meg nevét  és postacímét irányítószámmal,  valamint röviden  jelezze,
   hogy a Szent Márton ház támogatásához kér csekket.

   4. Postai (rózsaszín)  utalványon a következő  címre: Zalalövői  Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Megjegyzés: Szent Márton ház

   +1 Kérem, hogy akik cégük nevében szeretnének adakozni és a cég könyvelése
   számára igazolást kérnek közcélú adományukról, a zalalovo at gmail.com  címen
   jelezzék felém ezen igényüket. Köszönöm!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról