[Evangelium] 2015-10-10
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Okt. 10., Szo, 01:00:01 CEST
2015. október 10. – Szombat
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből:
„Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Erre ő
így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják
és meg is tartják!”
Lk 11,27-28
Elmélkedés:
A csütörtöki evangélium kapcsán már láttuk, hogy Lukács evangélista úgy
állítja elénk Mária személyét, mint a hívő közösség mintaképét. Mária
nagysága nem egyszerűen abban áll, hogy ő a Megváltó édesanyja és anyai
kapcsolat fűzi az Üdvözítőhöz, hanem abban, hogy tökéletesen
engedelmeskedik Isten akaratának, azaz mindent megtesz, amit Isten kér
tőle. Pontosan ezért lehet példakép számunkra. Ezt a gondolatot folytatja
és erősíti meg a mai evangéliumi jelenet, amelyben egy ismeretlen asszony
a tömegből felkiáltva magasztalja Jézus édesanyját, boldognak nevezve őt.
Jézus nem utasítja vissza az édesanyját illető dicséretet, de továbbviszi
a gondolatot azzal, hogy legalább ilyen boldognak nevezi azokat, akik
hallgatják és megtartják Isten szavát. Mária legfőbb érdeme, hogy teljes
szívvel-lélekkel hallgatott Isten szavára még akkor is, ha nem értette meg
azt teljesen. Ahogyan folyamatosan megismerte Isten vele kapcsolatos
tervét, úgy fokozatosan átadta magát az isteni akaratnak, hogy üdvösségünk
szolgálója legyen, s ennek megfelelően egyre növekedett boldogsága.
Ha nyitott szívvel és azzal a készséggel hallgatom Isten üzenetét, hogy
azt megvalósítom, én is a boldogok közé tartozom. Ha a figyelemben és az
odaadásban követem Máriát, megtapasztalom Isten szavának felemelő és
üdvözítő erejét.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Azt ígérted, Urunk, hogy bensőséges kapcsolat fűződik közötted és lelkünk
között. Bennünk akarod folytatni jóságos életedet. Bennünk akarsz örülni
mindennek, ami jó és szép. Velünk akarsz dolgozni, küzdeni és szenvedni.
Bennünk és általunk akarod, hogy a világban megvalósuljon Atyád szent
akarata. Bennünk is imádni akarod Atyádat, szavakba nem foglalható
imádsággal.
Várnagy Antal
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151010.mp3
References
Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-10-10
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról