[Evangelium] 2015-10-09
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Okt. 9., P, 01:00:02 CEST
2015. október 9. – Péntek
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög
kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt
mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az
ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeitek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában
meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában
meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok,
hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub
segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével
űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis
Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az
Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig
van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi,
elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki
nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a
tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos
pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában:
„Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy
egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbehozták. Erre elmegy, hoz magával
hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott
laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.”
Lk 11,15-26
Elmélkedés:
A mai evangélium bevezető mondata szerint Jézus ördögűző csodát tett, egy
némából űzte ki a gonosz lelket. Magát a csodát nem beszéli el Lukács
evangélista, mert itt sokkal fontosabb számára, hogy Jézus személyéről,
hatalmáról adjon tanítást. Jogosan merül fel a csoda egykori szemtanúiban
és bennünk is a kérdés, hogy miféle hatalommal képes ilyen cselekedetre. A
tapasztalatok szerint ugyanis a gonosz lelkek befolyása az emberekre
olyannyira erős, hogy attól sem önmaga erejével, sem más ember
segítségével nem lehet megszabadulni. Az emberi képességeknél nagyobb
erőre van szükség ahhoz, hogy valakiből távozzon a gonosz. Ha Jézus képes
erre, akkor „felülről” vagy „alulról,” azaz Istentől vagy az alvilág
urától, a sátántól kapta hatalmát.
Mi ugyan könnyen azt válaszoljuk, hogy Istentől kapott hatalommal
cselekszik Jézus, de kortársai számára ez nem volt nyilvánvaló. A részlet
szerint az ördög kiűzése után egyesek azt gondolják, hogy a sátánnal
szövetkezve képes Jézus az ilyen jellegű csodákra és azt a véleményüket
nyíltan ki is mondják. A vád elutasításaként az Úr rámutat az ilyen
vélekedés belső ellentmondására, majd pedig egyértelműen kijelenti, hogy
Isten segítségével képes kiűzni az ördögöket.
Istennek hatalma van a gonosz felett. A bennem lakó gonosz felett is.
Egyedül ő képes a kegyelem és jóság ruhájába öltöztetni.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk, atyánk! Ments meg attól az egyedülléttől, amely nemcsak az
emberektől, hanem tőled is elkülönít. Ments meg attól az egyedülléttől,
amelyben csak a saját kenyeremért, és saját sorsom alakulásáért könyörgök.
Ments meg attól az egyedülléttől, amelybe saját bűneim és mulasztásaim
kényszerítettek. Ismertesd meg velem a nagy igazságot, hogy senki sem
találja meg egyedül az utat, mely hozzád vezet, hogy egységben kell
maradnom mindazokkal, akik Fiad Testének tagjai.
E. Harts
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151009.mp3
References
Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-10-09
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról