[Evangelium] 2015-11-10
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Nov. 10., K, 01:00:01 CET
2015. november 10. – Kedd
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének
vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj
asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel
magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz
te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így
ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok:
haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk
volt.
Lk 17,7-10
Elmélkedés:
Jézus szavai olyan társadalmi helyzetet feltételeznek, amelyben urak és
szolgák élnek. A két társadalmi réteg között a különbség nyilvánvaló. Az
úr parancsol, a szolga engedelmeskedik. Az úr mindent megtehet, a
szolgának semmihez sincs joga. Az úr számára előnyös ez a helyzet, a
szolga számára előnytelen. A szolga talán szívesen változtatna saját
helyzetén, de erre nincs lehetősége, mert maga az úr gondoskodik arról,
hogy ne tudjon változtatni, azaz még véletlenül se cserélődjenek fel a
szerepek. Az úr és a szolga ilyen jellegű kapcsolatának hátterében az áll,
hogy az úr rendelkezik emberi szabadságával, míg a szolga meg van fosztva
attól, azaz nem cselekedhet szabadon.
Az úr és a szolga közti viszony példáját nem vihetjük át egy az egyben
Isten és az ember kapcsolatára, mert van ugyan hasonlóság, de különbség
is. Hívő emberként Istent Urunknak, életünk Urának ismerjük el.
Elismerjük, hogy az ő nagysága végtelenül nagyobb emberi kicsinységünknél,
tőle kaptuk és tőle függ életünk. Engedelmességgel tartozunk neki,
életünkben szolgálnunk kell őt, de ez az Istennek végzett szolgálat nem
veszi el és nem csökkenti emberi szabadságunkat, hiszen mindenkinek megvan
a lehetősége arra is, hogy ne engedelmeskedjen Istennek. Istennek
szolgálni szabadságot jelent.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk Jézus Krisztus, szíved szeretettől lángoló invenciójával
megteremtetted az eukarisztiát és Isten-éhségünk szüntelen csillapítására
nekünk a földön hagytad. Így mindenkorra elítéltél minden olyan
gondolatot, mely az anyagiságot merőben rossznak, romlottnak állítaná.
Étel és ital akartál lenni itt a földi mezsgyéken, mindenható, édes
szeretettel hajoltál anyagiságunk fölé és megszentelted azt. Légy áldott
érte!
Prohászka Ottokár
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151110.mp3
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Megjelent a Szívem első gondolata 2016. című könyvem, amely 2015.
adventtől 2016. adventig az evangéliumi elmélkedéseket tartalmazza,
közkívánatra most is imagyűjteménnyel. Ez tehát nem egy gyermekimakönyv,
hanem a jövő évi elmélkedések könyvben.
Aki korábban megrendelte, kérem, várja türelemmel és hamarosan megkapja.
Bővebb információk és minden idei evangelizációs kiadvány az alábbi
rendelési linken található. A link biztonságos, akkor is, ha esetleg a
böngésző mást jelez.
https://docs.google.com/forms/d/1XQ90ah0NZUX7ZgR7GolaskYsUdbVUZ7z6VaPoKnkUGU/viewform
Élő Kenyér gyermekújság
Élő Kenyér gyermekújság: ez az én válaszom arra, hogy miként
evangelizáljuk a gyermekeket. A gyerekek evangelizálása céljával
alapítottam és készítem évek óta munkatársaimmal az Élő Kenyér újságot,
amely egy misekalauz gyerekek számára, és havonta jelenik meg tele színes
képekkel. Azoknak ajánlom, akik szeretnének gondoskodni gyermekük,
unokájuk vallásos neveléséről.
Bővebb információ és rendelési lehetőség a linkre kattintva:
https://docs.google.com/forms/d/12u_l3utWLQNgo6d5-9vsWZjqnLCzd8gXf5DNZ0ZYCj0/viewform
Kérem az adatok pontos megadását. A jelenlegi előfizetők ne küldjék el az
űrlapot! Köszönöm.
Jótékonysági előfizetés
Lehetőség van arra, hogy előfizesse az újságot egy határon túli magyar
gyermek javára. Ebben az esetben nem Ön, hanem egy kárpátaljai, erdélyi
vagy felvidéki magyar gyermek kapja az Élő Kenyeret. Jótékonysági
előfizetés 2016-ra: 7000 Ft. A jótékonysági előfizetők ne töltsék ki a
fenti űrlapot. Köszönöm!
1000 könyv 1000 gyermeknek
Idén adventben is tartunk jótékonysági akciót, amely keretében 1000
ajándékkönyvet küldünk gyerekeknek. A plébániákon és a helyi karitászon
keresztül olyan családokhoz juttatjuk el az ingyenes könyveket, akiknek a
karácsonyi ajándékvásárlás gondot jelent szegénységük miatt. Idén A
betlehmei jászol vagy a Szent Márton életútja könyvet küldjük a
gyermekeknek.
Kérem, segítse Ön is evangelizációs és karitatív munkánkat! 1200 Ft
adományával hozzájárulhat ahhoz, hogy egy gyermeknek ünneppé tegyük a
karácsonyt. Az adakozás Önnek is örömet fog jelenteni. A jó Isten fizesse
meg nagylelkűségét!
E célokra az adományokat 2015. november végéig várjuk, hogy decemberben,
még karácsony előtt jusson idő a küldésre.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2015. november 10.
Adományát az alábbi lehetőségeken juttathatja el.
1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
Kérjük, válassza az Adomány lehetőséget, majd adja meg a szükséges
adatokat. A támogatás céljánál válassza az 1000 gyerek 1000 könyv vagy az
Élő Kenyér jótékonyság lehetősége.
2. Átutalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Közlemény: 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság
3. Utalás külföldről
Számlatulajdonos neve és címe: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő,
Szabadság tér 6.
Bank neve és címe: K&H Bank Zalaegerszegi Fiók, H-8900 Zalaegerszeg,
Kossuth L. u. 8.
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
Közlemény: 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság
4. Postai úton Adományát postai rózsaszín csekken is eljuttathatja a
következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Közlemény:1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság
5. Adományozáshoz sárga csekk kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címre
küldött levélben. Kérem a név és a postacím megadását, ahová lehet
küldeni.
References
Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-11-10
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról