[Evangelium] 2015-11-09
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Nov. 9., H, 01:00:03 CET
2015. november 9. – Hétfő, A Lateráni-bazilika felszentelése
Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment
Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot
árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort
font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az
ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat
felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne
tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy
írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket
teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én
három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig
épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban
testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak
eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
Jn 2,13-22
Elmélkedés:
Az első három evangéliumban, tehát Máté, Márk és Lukács írásában a templom
megtisztításának eseménye közvetlenül megelőzi Jézus szenvedéstörténetét.
János evangélista viszont, akinek könyvéből a mai részletet vesszük,
sokkal előbbre, Jézus nyilvános működésének kezdetére teszi az eseményt,
közvetlenül a kánai menyegzőn történt csoda után. Az ő gondolatmenetében
Jézus szenvedését Lázár feltámasztása vezeti be, s ezzel utal arra, hogy
szenvedése és halála után Jézusra is a feltámadás vár. János is tudja
azonban azt, hogy a templom megtisztításakor mondott jézusi szavak
egyértelműen az ő feltámadására utalnak, ezért kapnak azok nagy hangsúlyt.
Amikor ugyanis Jézus a templom lerombolásáról és annak felépítéséről
beszél, akkor nem a kőből épült épületre, nem a jeruzsálemi templomra
gondol, ahol az esemény játszódik, hanem saját testére, amelyet a halál
lerombol ugyan, de harmadnapon a feltámadás által újjáépül.
Érdemes egy másik szintre emelkednünk elmélkedésünkben. A mi testünk és
lelkünk is templom, Isten lakóhelye, a Szentlélek hajléka. E templom
tisztasága rendkívül fontos. Megtisztításáról Isten gondoskodik a bűnbánat
szentségében. Isten eltávolít belőlünk mindent, ami méltatlan
istengyermeki méltóságunkhoz vagy beszennyez minket. Ne pakoljuk újra tele
bűnök kacatjaival!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, az ifjúság sok nehézségnek és veszélynek van kitéve. Szíve lelkesen
tágra nyitott, ezért képtelen mindig felismerni a látszat és igazság, a
hamisság és becsület ellentéteit. Őrizd meg az ifjú szíveket a hozzád
vezető egyenes úton. Őrizd ártatlanságukat és örömüket, hálájukat és
vidámságukat. Őrizd meg őket a te szeretetedben.
D. Considine
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151109.mp3
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Megjelent a Szívem első gondolata 2016. című könyvem, amely 2015.
adventtől 2016. adventig, tehát a jövő évi evangéliumi elmélkedéseket
tartalmazza, közkívánatra most is imagyűjteménnyel. Aki korábban
megrendelte, kérem, várja türelemmel és hamarosan megkapja.
Bővebb információk és minden idei evangelizációs kiadvány az alábbi
rendelési linken található. A link biztonságos, akkor is, ha esetleg a
böngésző mást jelez.
https://docs.google.com/forms/d/1XQ90ah0NZUX7ZgR7GolaskYsUdbVUZ7z6VaPoKnkUGU/viewform
Élő Kenyér gyermekújság
Élő Kenyér gyermekújság: ez az én válaszom arra, hogy miként
evangelizáljuk a gyermekeket. A gyerekek evangelizálása céljával
alapítottam és készítem évek óta munkatársaimmal az Élő Kenyér újságot,
amely egy misekalauz gyerekek számára, és havonta jelenik meg tele színes
képekkel. Azoknak ajánlom, akik szeretnének gondoskodni gyermekük,
unokájuk vallásos neveléséről.
Bővebb információ és rendelési lehetőség a linkre kattintva:
https://docs.google.com/forms/d/12u_l3utWLQNgo6d5-9vsWZjqnLCzd8gXf5DNZ0ZYCj0/viewform
Kérem az adatok pontos megadását. A jelenlegi előfizetők ne küldjék el az
űrlapot! Köszönöm.
Jótékonysági előfizetés
Lehetőség van arra, hogy előfizesse az újságot egy határon túli magyar
gyermek javára. Ebben az esetben nem Ön, hanem egy kárpátaljai, erdélyi
vagy felvidéki magyar gyermek kapja az Élő Kenyeret. Jótékonysági
előfizetés 2016-ra: 7000 Ft. A jótékonysági előfizetők ne töltsék ki a
fenti űrlapot. Köszönöm!
1000 könyv 1000 gyermeknek
Idén adventben is tartunk jótékonysági akciót, amely keretében 1000
ajándékkönyvet küldünk gyerekeknek. A plébániákon és a helyi karitászon
keresztül olyan családokhoz juttatjuk el az ingyenesen a könyveket,
akiknek a karácsonyi ajándékvásárlás gondot jelent szegénységük miatt.
Idén A betlehmei jászol vagy a Szent Márton életútja könyvet küldjük a
gyermekeknek.
Kérem, segítse Ön is evangelizációs és karitatív munkánkat! 1200 Ft
adományával hozzájárulhat ahhoz, hogy egy gyermeknek ünneppé tegyük a
karácsonyt. Az adakozás Önnek is örömet fog jelenteni. A jó Isten fizesse
meg nagylelkűségét!
E célokra az adományokat 2015. november végéig várjuk, hogy decemberben,
még karácsony előtt jusson idő a küldésre.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2015. november 9.
Adományát az alábbi lehetőségeken juttathatja el.
1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
Kérjük, válassza az Adomány lehetőséget, majd adja meg a szükséges
adatokat. A támogatás céljánál válassza az 1000 gyerek 1000 könyv vagy az
Élő Kenyér jótékonyság lehetősége.
2. Átutalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Közlemény: 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság
3. Utalás külföldről
Számlatulajdonos neve és címe: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő,
Szabadság tér 6.
Bank neve és címe: K&H Bank Zalaegerszegi Fiók, H-8900 Zalaegerszeg,
Kossuth L. u. 8.
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
Közlemény: 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság
4. Postai úton Adományát postai rózsaszín csekken is eljuttathatja a
következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Közlemény:1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság
5. Adományozáshoz sárga csekk kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címre
küldött levélben. Kérem a név és a postacím megadását, ahová lehet
küldeni.
References
Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-11-09
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról