[Evangelium] 2015-11-11

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Nov. 11., Sze, 01:00:09 CET


   2015. november 11. – Szerda, Tours-i Szent Márton püspök

   Abban az időben Jézus így  szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia  eljön
   az  ő  dicsőségében,  összes  angyalának  kíséretében,  és  helyet  foglal
   dicsőséges trónusán,  akkor minden  nemzet összesereglik  előtte, ő  pedig
   elválasztja őket  egymástól,  miként a  pásztor  elválasztja a  juhokat  a
   kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.  Azután
   a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai,  vegyétek
   birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és
   ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti
   befogadtatok; ruhátlan voltam,  és ti  betakartatok; beteg  voltam, és  ti
   fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre  megkérdezik
   tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk  volna
   neked, vagy szomjazni, hogy inni  adtunk volna? Mikor láttunk  idegenként,
   hogy befogadtunk  volna, vagy  ruhátlanul, hogy  betakartunk volna  téged?
   Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor  a
   király így  felel: „Bizony,  mondom nektek:  Amit e  legkisebb  testvéreim
   közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
   Mt 25,31-40

   Elmélkedés:

   A mai nap evangéliuma az irgalmasságot állítja elénk. A végső ítéleten azt
   kéri majd  számon  tőlünk  Isten,  hogy  gyakoroltuk-e  az  irgalmasságot,
   segítettük-e  rászoruló  embertársainkat.   Minden  nélkülözőben   ugyanis
   Krisztust kell észrevennünk, s  ha elmulasztjuk a segítségnyújtást,  akkor
   azt Krisztustól  tagadjuk meg.  Az irgalmas  szívvel végzett,  a  Krisztus
   iránti hitből és szeretetből fakadó jócselekedetek szükségesek ahhoz, hogy
   az üdvösségre, az örök életre jussunk.
   Az elkövetkezendő egy  év során világszerte  számos eseménnyel  emlékeznek
   meg a ma ünnepelt Szent Márton püspök születésének 1700. évfordulójáról. A
   jócselekedetekről és azok  fontosságáról szóló  evangéliumi tanítás  azért
   került e  napra,  mert  Szent  Márton püspök  életében  is  nagy  szerepet
   játszott. Életének legismertebb eseménye az volt, hogy a didergő koldussal
   megosztotta köpenyét,  majd  pedig éjszakai  látomásában  Krisztust  látta
   abban  a  köpenyben,  amit  ő  adott  a  koldusnak.  Hiba  volna   azonban
   részünkről, ha személyében csak egy jószívű, tettrekész embert látnánk,  s
   nem vennénk  észre  azt,  hogy  legfőbb erénye  az  volt,  hogy  mindenben
   Krisztus követője akart lenni. Ezért  lett keresztény, ezért védelmezte  a
   keresztény hitet, ezért törekedett az  egyszerű életre, s ezért  szolgálta
   szeretettel a rábízottakat püspökként.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, szeretnék  az életemnek  értelmet  adni az  imádság, az  áldozat,  a
   bizalom, a szeretet, a hűség ébrentartásával. De csak te, az élet  Istene,
   töltheted be életemet egészen, és  teheted azt értelmessé. Jöjj tehát,  és
   maradj velem, akkor elég gazdag vagyok már.
   R. Svoboda

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151111.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Megjelent  a  Szívem  első  gondolata  2016.  című  könyvem,  amely  2015.
   adventtől  2016.  adventig  az  evangéliumi  elmélkedéseket   tartalmazza,
   közkívánatra most is imagyűjteménnyel.  Ez tehát nem egy  gyermekimakönyv,
   hanem a jövő évi elmélkedések könyvben.
   Aki korábban megrendelte, kérem, várja türelemmel és hamarosan megkapja.

   Bővebb információk  és  minden  idei  evangelizációs  kiadvány  az  alábbi
   rendelési linken található.  A link  biztonságos, akkor is,  ha esetleg  a
   böngésző mást jelez.
   https://docs.google.com/forms/d/1XQ90ah0NZUX7ZgR7GolaskYsUdbVUZ7z6VaPoKnkUGU/viewform

   Élő Kenyér gyermekújság
   Élő  Kenyér   gyermekújság:  ez   az  én   válaszom  arra,   hogy   miként
   evangelizáljuk  a   gyermekeket.   A  gyerekek   evangelizálása   céljával
   alapítottam és készítem  évek óta munkatársaimmal  az Élő Kenyér  újságot,
   amely egy misekalauz gyerekek számára, és havonta jelenik meg tele  színes
   képekkel.  Azoknak  ajánlom,   akik  szeretnének  gondoskodni   gyermekük,
   unokájuk vallásos neveléséről.
   Bővebb információ és rendelési lehetőség a linkre kattintva:
   https://docs.google.com/forms/d/12u_l3utWLQNgo6d5-9vsWZjqnLCzd8gXf5DNZ0ZYCj0/viewform
   Kérem az adatok pontos megadását. A jelenlegi előfizetők ne küldjék el  az
   űrlapot! Köszönöm.

   Jótékonysági előfizetés
   Lehetőség van arra,  hogy előfizesse  az újságot egy  határon túli  magyar
   gyermek javára. Ebben az  esetben nem Ön,  hanem egy kárpátaljai,  erdélyi
   vagy  felvidéki  magyar  gyermek  kapja  az  Élő  Kenyeret.   Jótékonysági
   előfizetés 2016-ra: 7000  Ft. A  jótékonysági előfizetők ne  töltsék ki  a
   fenti űrlapot. Köszönöm!

   1000 könyv 1000 gyermeknek
   Idén adventben  is  tartunk  jótékonysági  akciót,  amely  keretében  1000
   ajándékkönyvet küldünk gyerekeknek.  A plébániákon és  a helyi  karitászon
   keresztül olyan családokhoz juttatjuk el az ingyenes könyveket, akiknek  a
   karácsonyi  ajándékvásárlás  gondot  jelent  szegénységük  miatt.  Idén  A
   betlehmei  jászol  vagy  a  Szent   Márton  életútja  könyvet  küldjük   a
   gyermekeknek.
   Kérem, segítse  Ön  is  evangelizációs és  karitatív  munkánkat!  1200  Ft
   adományával hozzájárulhat  ahhoz, hogy  egy  gyermeknek ünneppé  tegyük  a
   karácsonyt. Az adakozás Önnek is örömet fog jelenteni. A jó Isten  fizesse
   meg nagylelkűségét!
   E célokra az adományokat 2015.  november végéig várjuk, hogy  decemberben,
   még karácsony előtt jusson idő a küldésre.
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2015. november 11.

   Adományát az alábbi lehetőségeken juttathatja el.
   1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
   Kérjük, válassza  az  Adomány  lehetőséget,  majd  adja  meg  a  szükséges
   adatokat. A támogatás céljánál válassza az 1000 gyerek 1000 könyv vagy  az
   Élő Kenyér jótékonyság lehetősége.

   2. Átutalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Közlemény: 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság

   3. Utalás külföldről
   Számlatulajdonos  neve  és  címe:  Zalalövői  Plébánia,  H-8999  Zalalövő,
   Szabadság tér 6.
   Bank neve  és  címe: K&H  Bank  Zalaegerszegi Fiók,  H-8900  Zalaegerszeg,
   Kossuth L. u. 8.
   IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   Közlemény: 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság

   4. Postai  úton  Adományát postai  rózsaszín  csekken is  eljuttathatja  a
   következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Közlemény:1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság

   5. Adományozáshoz  sárga csekk  kérhető tőlem  a zalalovo at gmail.com  címre
   küldött levélben.  Kérem  a  név  és a  postacím  megadását,  ahová  lehet
   küldeni.

References

   Visible links
   1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-11-11


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról