[Evangelium] 2015-08-10
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Aug. 10., H, 01:00:03 CEST
2015. augusztus 10. – Hétfő
Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az Emberfiát az
emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a
tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők
Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet
templomadót?” – „De igen” – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus
megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől
szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” –
felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg
ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat,
amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot.
Vedd ki és add oda nekik értem és érted!”
Mt 17,22-27
Elmélkedés:
A mai evangélium azzal a jelenettel kezdődik, hogy Jézus másodszor beszél
tanítványainak a rá váró szenvedésekről és halálról. Az első jövendölés
Péter heves ellenkezését váltotta ki (vö. Mt 16,21-27), a mostani után a
tanítványok reakcióját Máté evangélista így írja le: „igen elszomorodtak.”
Elszomorodásuk azt jelzi, hogy kezdik komolyan venni azt, amit Mesterük
saját sorsáról mond nekik.
A szenvedés megjövendölése során érdekes kifejezéssel találkozunk: „az
Emberfiát az emberek kezébe fogják adni,” vagy más fordításokban így
szerepel: „az Emberfia az emberek kezébe adatik” (Mt 17,22). Azt könnyen
kitaláljuk, hogy kiknek a kezébe adják, tudniillik azok kezébe, akik
bántalmazzák és megölik. De ki adja az Emberfiát az emberek kezébe?
Először is gondolhatunk az áruló Júdásra, aki a hatóságokat segíti Jézus
elfogásában. Másodszor a zsidó vallási vezetőkre, a főtanács tagjaira és
az általuk felhergelt néptömegre, akik Jézus halálát követelik és átadják
őt Pilátusnak, a helytartónak, illetve a római hatóságoknak. Harmadszor
pedig gondolhatunk az Istenre, a mennyei Atyára, aki megengedi, hogy Fiát
az emberek bántalmazzák és megöljék, mert így kívánja a megváltást
véghezvinni.
Az emberi rossz szándékok mögött mindig ott húzódik Isten megváltó,
üdvözítő terve. Figyelek-e rá, észreveszem-e?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Te, aki fölöttünk vagy, aki egy vagy közülünk, aki vagy, és bennünk is
vagy: add, hogy mindenki lásson bennem is! Hadd készítsem az utat
számodra, s köszönjem meg azt is, ami közben ellenem van, de mások gondját
ne felejtsem! Tarts meg szeretetedben, ahogy elvárod, hogy másokat is
megtartsak abban. Legyen bennem minden a te dicsőségedre, ne engedd, hogy
bármikor is kétségbe essem! Mert a te kezedben vagyok, benned csak erőt és
jóságot találok.
D. Hammarskjöld
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150810.mp3
References
Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-08-10
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról