[Evangelium] 2015-08-09

[Evangelium mindennap]

   2015. augusztus 9. – Évközi 19. vasárnap

   Abban az  időben: A  zsidók zúgolódni  kezdtek (Jézus)  ellen, amiért  azt
   mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem  Jézus
   ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja  hát:
   az égből szálltam alá?” Jézus  azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok  egymás
   között. Senki sem  jöhet hozzám, hacsak  az Atya, aki  engem küldött,  nem
   vonzza – és én feltámasztom az  utolsó napon. Meg van írva a  prófétáknál:
   Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára,  és
   tanul tőle, hozzám jön.  Nem mintha valaki is  látta volna az Atyát,  csak
   aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki
   hisz bennem, annak  örök élete van.  Én vagyok az  élet kenyere.  Atyáitok
   mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az  égből
   szállott alá, hogy  aki ebből  eszik, meg ne  haljon. Én  vagyok az  égből
   alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér  pedig,
   amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
   Jn 6,41-51

   Elmélkedés:

   Valóságos jelenlét
   Mai elmélkedésünkben folytassuk  azokat a gondolatokat,  amelyeket a  múlt
   vasárnap elkezdtünk az Oltáriszentségről,  az Eucharisztiáról. A  kenyerek
   és halak megszaporításának csodája  lehetőséget adott Jézusnak arra,  hogy
   arról a kenyérről beszéljen a népnek, amelyet majd ő fog adni,  tudniillik
   az ő testéről az  Oltáriszentségben. Szavai így  hangzanak: „Én vagyok  az
   égből alászállott élő kenyér. Aki e  kenyérből eszik, örökké él. A  kenyér
   pedig, amelyet én  adok, az én  testem a világ  életéért” (Jn 6,50-51).  E
   kijelentése alapozza meg azt a hitünket, hogy az Úr valóságosan jelen  van
   az Oltáriszentségben, azaz az átváltoztatott kenyérben és borban. Amikor a
   miséző pap  a szentmisében  a Szentlélek  lehívását követően  kimondja  az
   átváltoztatás szavait,  akkor a  kenyér (ostya)  Krisztus testévé,  a  bor
   pedig az  ő  vérévé  változik  át, s  ezért  nem  csupán  jelképes,  hanem
   valóságos jelenlétről beszélhetünk.
   A valóságos jelenlét  hite az  Oltáriszentséggel kapcsolatos  hitigazságok
   közül minden bizonnyal a legrégebbi, időben megelőzi azokat a tanításokat,
   amelyek annak szentségéről és áldozat jellegéről szólnak. Az Eucharisztiát
   azért nevezhetjük  az  „élet kenyerének”  vagy  „élő kenyérnek,”  mert  az
   életet adó Krisztus ajándéka, aki önmagát adja nekünk ebben a szentségben.
   A szentáldozás  által  az  élő  Krisztust  vesszük  magunkhoz,  aki  éltet
   bennünket. Ez a hatás csak akkor  valósulhat meg, ha jelenléte túlmutat  a
   jelkép  határán,  annak  korlátozottságán,  azaz  jelenléte  valóságos  az
   Oltáriszentségben. Itt is láthatjuk  e szentség jövőre vonatkozó  hatását:
   aki a  szentáldozás által  egyesül az  élő Krisztussal,  az az  örök  élet
   várományosa. Krisztus tehát az ajándékozó.  Ő adja nekünk önmagát, ő  adja
   nekünk az életet és az örök életet. Ő adja nekünk az örök élet kenyerét és
   e kenyérben  önmagát.  Mi pedig  elfogadjuk  őt, magunkba  fogadjuk  őt  a
   szentáldozáskor.
   Érdemes rámutatnunk arra  is, hogy  ez a valóságos  és maradandó  jelenlét
   amellett, hogy lehetővé teszi az egyesülést Krisztussal a szentáldozásban,
   megalapozza azt, hogy  Krisztus testét őrizzük  templomainkban és  imádjuk
   azt. Az  Úr jelenléte  nem korlátozódik  csupán a  szentmise  ünneplésének
   idejére, hanem azt követően is megmarad az átváltoztatott kenyérben. Ennek
   köszönhetően őrizhetjük  és őrizzük  e szentséget  templomainkban, hogy  a
   hívők oda  betérvén  találkozhassanak  a valóságosan  jelenlévő  Úrral  és
   kifejezhessék iránta tiszteletüket, amely a vallásos tisztelet legmagasabb
   formáját, az imádást jelenti.
   Ezen a  ponton feltétlenül  érdemes  tisztáznunk, hogy  az  Oltáriszentség
   titok az  emberi  értelem számára.  Önmagában  az is  titok,  hogy  miként
   lehetséges az Úr jelenléte a kenyérben és a borban, és az is, hogy  miként
   valósul meg a kenyér és a bor átlényegülése a pap szavaira, miközben  azok
   külső formájukat megőrzik. De mégsem  e titok megértésére kell  elsősorban
   törekednünk, hanem  arra, hogy  létrejöjjön a  találkozás, azaz  magunkhoz
   vegyük Krisztus testét. Továbbá:  szép és dicsérendő,  ha valaki időt  tud
   szakítani arra,  hogy részt  vegyen  a közösségi  szentségimádásokon  vagy
   alkalmanként egy kis időre  egyénileg tér be e  célra a templomba, de  még
   fontosabb a szentáldozás,  hiszen ez nyújtja  számunkra a  legközvetlenebb
   találkozást Jézussal.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus!  Bűneink  miatt  méltatlanok  vagyunk  arra,  hogy
   magunkhoz vegyük  szent testedet,  de a  szentgyónásban  megszabadulhatunk
   bűneinktől.  Szükségünk  van  arra,  hogy  Isten  eltörölje  bűneinket  és
   találkozzunk veled, aki  önmagadat adod nekünk  az Oltáriszentségben.  Nem
   utasítjuk  vissza  barátságodat  és  ajándékodat,  hanem  örömmel  vesszük
   magunkhoz a szentáldozáskor  szent testedet,  amely az  örök élet  kenyere
   számunkra. Te vagy  minden szeretet  forrása és szereteted  jele az,  hogy
   nekünk adod magadat. Szereteted viszonzásaként neked ajánljuk életünket.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150809.mp3
    

References

   Visible links
   1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-08-09