[Evangelium] 2015-04-29

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Ápr. 29., Sze, 01:00:03 CEST


   2015. április 29. – Szerda

   Abban az  időben  Jézus  hangos  szóval hirdette:  Aki  bennem  hisz,  nem
   énbennem hisz, hanem abban, aki küldött  engem. Aki engem lát, azt  látja,
   aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz,
   ne maradjon sötétségben.  Aki hallgatja ugyan  tanításomat, de nem  tartja
   meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem  a
   világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és
   nem fogadja el tanításomat.  A tőlem hirdetett ige  ítéli el őt az  utolsó
   napon. Mert én nem magamtól beszéltem,  hanem az Atya, aki küldött  engem,
   hagyta meg nekem,  hogy mit  mondjak és mit  hirdessek. Tudom,  hogy az  ő
   parancsa örök  élet. Amit  tehát  hirdetek, úgy  hirdetem, amint  az  Atya
   mondta nekem.
   Jn 12,44-50

   Elmélkedés:

   Saját személyével  kapcsolatban Jézus  több  állítást fogalmaz  meg.  Első
   kijelentésével azonosítja magát az Atyával, aki elküldte őt a világba. Aki
   hisz Jézusban, az tulajdonképpen az Atyában hisz. E szavak alapján jogosan
   mondjuk, hogy Jézus valóban a mennyei Atya képmása, őt jeleníti meg  ebben
   a világban. Jézus által az Atya cselekszik, tehát tanításában az Atya szól
   hozzánk, csodái által az Atya jósága tapasztalható meg. Jézus mindenben az
   Atya akaratát teljesíti. Engedelmességének jutalma  az lesz, hogy az  Atya
   megdicsőíti őt a feltámadásban.
   Második állításában Jézus világosságnak nevezi önmagát. A világosságban és
   a sötétségben élők  azokat jelképezik  ezek szerint,  akik hisznek  benne,
   illetve akik elutasítják őt. Örök rejtély marad számunkra, hogy az egykori
   kortársak, akik  hallották tanítását  és látták  csodáit, miért  reagáltak
   különféleképpen. Miért  fogadták  el  és  követték  lelkesen  őt  egyesek,
   miközben mások  szembefordultak vele.  E megosztottság  természetesen  nem
   csak  Jézus  kortársainál  jelentkezett,   hanem  végigkíséri  az   Egyház
   történetét.  Mindenhol,  ahol   az  Egyház  igehirdetésének   köszönhetően
   elhangzik Krisztus tanítása, megfigyelhető a megosztottság.
   Jézus szava  és személye  egykor és  minden korban  döntés elé  állítja  a
   világot. Döntés elé állít engem is.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk Jézus  Krisztus!  Add,  hogy megértsük  a  keresztség  igazságát  az
   életről, mely valamennyiünket egyesít; a küldetésről, mely  mindannyiunkat
   összeköt; az áldozásról, mely mindig újból összefűz. Amen.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-04-29
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150429.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról