[Evangelium] 2015-04-28

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Ápr. 28., K, 01:00:00 CEST


   2015. április 28. – Kedd

   Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél  volt.
   Jézus  éppen  a  templomban  járt,  Salamon  oszlopcsarnokában.  A  zsidók
   körülvették őt,  és megkérdezték:  „Meddig tartasz  még  bizonytalanságban
   minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt:
   „Mondtam már nektek,  de nem hiszitek  el. Cselekedeteim, amelyeket  Atyám
   nevében művelek,  tanúságot tesznek  rólam. De  ti nem  hisztek, mert  nem
   vagytok juhaim  közül valók.  Az én  juhaim hallgatnak  szavamra.  Ismerem
   őket, és ők  követnek engem.  Én örök életet  adok nekik.  Nem vesznek  el
   soha, és senki sem ragadja el  őket kezemből. Atyám, aki nekem adta  őket,
   hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és
   az Atya egy vagyunk.”
   Jn 10,22-30

   Elmélkedés:

   Jézus ismételten a pásztor és  a juhok képét alkalmazza önmagára,  illetve
   azokra, akik hisznek benne.  A másik oldalon pedig  azok állnak, akik  nem
   hisznek benne,  nem fogadják  el,  hogy ő  a  Messiás, nem  szívlelik  meg
   tanítását.
   Az idő  és  a  helyszín  pontos  megjelölése  János  evangélista  részéről
   tudatos, jelképet  kell  benne látnunk.  A  jelenet télen,  a  jeruzsálemi
   templomban, Salamon  oszlopcsarnokában  játszódik. Mind  időbelileg,  mind
   térbelileg Jézus a határon áll. Még a régihez kapcsolódik, de már  átlépni
   készül  az  újba.  A  tél  a  hitetlenség  korszakát,  az  Istentől   való
   elhidegülés idejét és az elutasítás megfagyott légkörét jelöli, amely után
   a megújulás tavasza következik. A megújulás  idejét ő hozta el a  világba.
   Helyileg, térbelileg ott áll a jeruzsálemi templomban, az ószövetségi idők
   legszentebb  helyén,  az  istentisztelet  helyén.  Azon  a  helyen,   ahol
   megkérdőjelezhetetlen  a  hagyományokhoz  való  ragaszkodás  és  mindennél
   előbbre valóbb  a törvények  tisztelete.  Jézus már  arra készül,  hogy  a
   kőfalak közé szorított vallásosságból kilépjen és felépítsen egy új, lelki
   templomot, létrehozzon  egy  új  közösséget, amelynek  tagjai  a  szeretet
   Istenében hisznek.
   Kész vagyok-e belépni Jézus új világába, az Isten országába? Kész vagyok-e
   engedelmesen követni őt? Hiszem-e, hogy ő elvezet az üdvösségre?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mennyei  Atyánk!   Szent  Fiad   megtestesülésének  titka   révén  a   hit
   valóságosságára  vezette  az  embert;  és  mindazokat,  akik   szolgaságra
   születtek az ősbűn által, az újjászületés fürdőjében tisztára mosva, Isten
   gyermekeiként szívébe zárta. Ezért zengjük most és mindörökké az imádás és
   hála énekét. Amen.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-04-28
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150428.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!

   A 2014-es év karitatív  akciói közül a  vallásos borítójú iskolai  füzetek
   adományozása  az  ötlet  eredetisége  miatt  nagy  sikert  aratott.  Sokan
   csatlakoztak az adományozókhoz, és a gyerekek is nagy örömmel fogadták  az
   ajándékba kapott 20 ezer füzetet.  A sikeren felbuzdulva idén is  legalább
   ennyi füzetet szeretnénk  eljuttatni rászoruló  gyermekeknek. A  különbség
   csak annyi, hogy nem a nyár végén, hanem korábban, azaz még a nyári szünet
   megkezdése  előtt   történik   a  kiosztás,   hogy   a  szülők   a   nyári
   tanszervásárlás során már tudjanak arról, hogy gyermekük számára ezeket  a
   füzeteket már nem szükséges beszerezniük.

   Sokak  számára  ismert,   de  érdemes   felelevenítenünk  a   legfontosabb
   információkat.  Teljesen   szabvány   füzeteket   készítünk,   négy   féle
   változatban: első osztályos  vonalazású, négyzetrácsos,  vonalas alsós  és
   felsős. Az  újdonság az  benne, hogy  a borítója  vallásos tartalmú,  azaz
   gyermekek számára  készült  rajzzal,  egy-egy  evangéliumi  jelenettel  az
   elején. Hittannak és más tantárgyaknak egyaránt használható.

   A cél  az  evangelizáció. A  gyereknek  legyen a  focistás  és  popsztáros
   füzetei között  egy vagy  akár több  vallásos is,  amit például  hittannak
   használ.  Katolikus  iskolákban  nem  ciki,  de  állami  iskolában  bizony
   hitvallás a gyerek részéről, ha ilyet használ.

   Idén is a plébániákra  és egyházi iskolákba  juttatjuk el nagyobb,  néhány
   száz darab mennyiségben, az iskolás gyerekek számától függően. A kiosztást
   a plébánosok  és hitoktatók  végzik.  Külön címre  nem küldenénk,  mert  a
   postadíj többe  kerül,  mint  a néhány  füzet.  A  gyerekek  természetesen
   ingyenes  kapják.  E  karitatív   akcióval  az  evangelizáció  mellett   a
   hitoktatást is támogatjuk, segítjük.

   Egy általános iskolás  gyermek évente  16-20 db füzetet  használ, a  kezdő
   füzetcsomag nem szokott elég lenni, évközben újakat szükséges  beszerezni.
   Nagyobb mennyiségben 74  Ft egy  ilyen füzet  nyomtatása és  6 Ft/db  áron
   postázható (persze nem  egyesével). 1600  Ft adományból 1  gyermek 1  éves
   füzetigénye biztosítható.  A gyakorlatban  ezúttal is  a tavalyi  módszert
   követjük a kiosztáskor:  egyrészt minél több  gyermek kapjon 1-2  füzetet,
   másrészt a leginkább rászorulók 20 darabos füzetcsomagot kapjanak.

   Idén a  füzetcsomagok  mellé  golyóstollat  is  szeretnénk  adományozni  a
   következő evangéliumi  felirattal:  "Boldogok  a  tisztaszívűek,  mert  ők
   meglátják Istent" (Mt 5,8).

   Szeretettel, kérem,  ha  van  rá lehetősége,  Ön  is  támogassa  karitatív
   akciónkat 1600 Ft adománnyal!

   Az adományozók által felajánlott  mennyiség, valamint a  kedvezményezettek
   listája   folyamatosan   frissítve   megtekinthető   az   alábbi   linken:
   http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_2015

   Köszönöm,  ha   nagylelkű   adományával   Ön   is   segíti   a   gyermekek
   evangelizációját!
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2015. április 28.

   A füzet akcióra  szánt adományokat  2015. május  20-ig várjuk.  Köszönjük,
   hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!

   1.   Online   adomány   internetes   fizetésre   alkalmas    bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: Iskolai füzet

   2. Utalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: Iskolai füzet
   Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002  6472
   0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

   3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen  e-mailben.
   Kérem, írja  meg nevét  és  postacímét irányítószámmal,  valamint  röviden
   jelezze, hogy Iskolai füzet-akció támogatásához kér csekket.
   4. Postai (rózsaszín)  utalványon a következő  címre: Zalalövői  Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Iskolai füzet


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról